7488 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

A magyar cégvezetők nagy része jelentős gazdasági növekedésre készül, de a tartozási láncok miatt bizonytalan maradhat a piac, ami főleg a kisvállalatoknak okozhat gondot - hívta fel a figyelmet az Intrum követeléskezelési szolgáltatást nyújtó cég az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében.

Cikk

Megkezdődött a július 1-je és augusztus 20-a között már évek óta rendszeresen elrendelt nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés. Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az akcióval kapcsolatban azt mondta, hogy idén is fokozottan ellenőrzik a nyári fesztiválokon, a rendezvényeken és a vásárokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint a mozgó egységeket, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

Az előzetes adatok szerint 788 milliárd forint, a GDP 6,1 százaléka volt a kormányzati szektor 2021. I. negyedéves hiánya, közölte honlapján a KSH. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 664 milliárd forinttal, GDP-arányosan 5,1 százalékponttal romlott. Az egyenleg változása a kiadásoknak a bevételeknél nagyobb mértékű növekedéséből adódott. A jelentős romlás a Covid19-járvány gazdasági hatásainak és az azok enyhítésére hozott intézkedéseknek a következménye.

Cikk

Van mit böngészni a Magyar Közlönyben: a 123. és a 124., június 30-ai keltezésű számokban összesen két tucat kormányrendelet jelent meg. Ezek többsége korábbi jogszabályt, illetve módosító jogszabályt módosít. Témájukban egyebek között a veszélyhelyzethez, a veszélyhelyzeti ellátásokhoz, a vagyonvédelmi szabályokhoz, a családtámogatási és nyugdíjellátáshoz, a szakképzettségi hozzájáruláshoz, valamint az otthonfelújításhoz kapcsolódnak.

Cikk

Mi történik akkor, ha a szülők elválnak és az apa vette igénybe eddig a gyedet? Kinek jár a gyes, ki tud gyermekápolási táppénzre elmenni a gyermekkel? Kinek folyósítható a családi pótlék? Ezeknek járunk utána az pénzbeli egészségbiztosítási, valamint a családtámogatási ellátások terén.

Cikk

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően, idén nyáron is korlátozza a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a nem klimatizált gépjárműveken a hosszú távú élőállat szállítmányok indítását. Az időjárási előrejelzések ismeretében, a Bulgárián keresztül Törökországba tervezett közúti kérődzőszállítás 2021. június 25-étől, további utasításig tilos. Emellett az egyéb célországok esetében is folyamatosan vizsgálnia kell a szállítóknak és a hatósági szakembereknek, hogy az állatok érdekeit szem előtt tartva biztonságosan indítható-e a szállítmány.

Cikk

Egy napokban megjelent kormányrendelet (318/2021) főleg a kis- és középvállalkozások számára biztosít jelentős kedvezményeket 2021. december 31-éig. A járványhelyzetre tekintettel adómérséklés és pótlékmentes fizetési halasztás/részletfizetés kérelmezhető, továbbá az üzleti ajándék és reprezentáció adóterhe a felére csökkent. Az Andersen Magyarország összegyűjtötte a lényegesebb kedvezményeket és könnyítéseket.

Cikk

2021 májusában a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma 4 millió 607 ezer fő volt, ami az előző év azonos időszakát 55 ezerrel, az előző hónap értékét 47 ezer fővel haladta meg. 2021. március–májusban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 594 ezer fő volt, 44 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában. A hazai elsődleges munkaerőpiacon nőtt, a külföldön dolgozók körében csökkent a foglalkoztatottság, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

A járvány okozta válság kitörésekor számos magyar vállalkozás döntött úgy, hogy nem visszafogja a termelését, nem leépíti a munkahelyeit, hanem fejleszt, beruház. A kormány az ehhez szükséges támogatást mindvégig biztosította – jelentette ki Varga Mihály az Egészségipari Támogatási Program egyik legnagyobb beruházásának, a Masterplast Kft. új textilalapanyag-gyártó üzemének átadásán. Mint mondta: még idén elkészül a cég feldolgozó üzeme is, így a Masterplast egy összesen 12 milliárd forintos nagyberuházást hajt végre a kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával, olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kisvállalkozások adókedvezménye

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink