7487 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

Nagy István agrárminiszter szerint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztésére irányuló pályázati felhívás az egyik legsikeresebb a Vidékfejlesztési Program felhívásai közül. Elmondta: a tavaly októberben megnyílt lehetőség az adottságaik és ambícióik alapján fejlődőképes kisméretű mezőgazdasági termelők jövedelemszerzését és gazdasági több lábon állását segíti – olvasható a kormany.hu-n.

Cikk

A kapcsolódó jogszabály hatályba lépésével már világoszöld alapszínű rendszámot használhatnak a tisztán elektromos meghajtású motorkerékpárok is. A környezetkímélő járművek üzemeltetői többféle adó- és illeték megfizetése alól mentesülnek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdán az MTI-vel.

Cikk

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy mindenki megfelelő megélhetést találjon idehaza, az ember pedig annyira értékes, hogy egyáltalán nem kellene adóztatni azért, mert dolgozik, így a személyi jövedelemadó akár nulla százalékos is lehetne – olvasható a Magyar Nemzet szerdai lapszámában.

Cikk

A mezőgazdasági őstermelő fogalmával első ízben 1997-ben találkozhattunk, az szja-törvény határozta meg, ki tartozik ebbe a körbe. Az említett időpont óta közel negyed évszázad telt el, így egyre többen vannak azok, akik szolgálati idejük, illetve a nyugdíjuk alapjául szolgáló jövedelmük meghatározó részét mezőgazdasági őstermelőként szerezték. Ezzel párhuzamosan nem kevesen szembesülnek azzal, hogy a számukra megállapított ellátás adott esetben az átlagnyugdíjnál is jóval alacsonyabb. Cikkünkben ennek néhány jellemző okát vesszük sorra.

Cikk

Idén hatodik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. "Az Év Felelős Foglalkoztatója" elnevezésű díját, amelyre augusztus 30-áig lehet pályázni – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Cikk

A 187/2019. kormányrendelet (R.) a Magyar Államkincstár számára a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program éves fejlesztési keretében meghatározott pályázati felhívásokhoz kapcsolódó támogatások kihelyezésével összefüggő feladatokat fogalmaz meg. Az e rendeletben meghatározott támogatási célterületeket egészíti ki a 434/2021. kormányrendelet. Írásunk az ezen új célterülethez igényelhető támogatás legfontosabb jellemzőit mutatja be.

Cikk

Munkajogi jogutódlás esetén az átvevő munkáltató bizonyos esetekben köteles a munkaviszonyra kiterjedő hatályú kollektív szerződés (KSZ) rendelkezéseinek átvételére, ez a kötelezettsége azonban feltételekhez kötött. Egy bírósági ítélet tükrében ennek kereteit mutatjuk be. Kérdéses, hogy az ítélet alapján mennyire jutnak érvényre az irányelvben foglalt, munkavállalókat védő garanciák.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tagi kölcsön – osztalék

Lucz Zoltánné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink