7487 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

A jegybanki alapkamat 0,3 százalékpontos emelésével a BUBOR értéke is nőtt, ami közvetlenül befolyásolja a változó kamatozású lakáshitelek árát. A Bankmonitor számításai szerint emiatt szeptemberben egy 3 havi BUBOR-hoz kötött hitel kamata 0,7 százalékponttal fog emelkedni. Ilyenből pedig több százezer van még mindig Magyarországon. A hitelmoratórium pedig sok esetben elfedi a problémát – írja közleményében a bankmonitor.hu.

Cikk

Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetéséről és az ehhez kapcsolódó ellátásokról szóló cikksorozatunk első két részében az egészségügyi szolgáltatási járulékfizetési kötelezettséget mutatjuk be, ezt követően a biztosított és az egészségügyi szolgáltatásra jogosult közötti különbséget, továbbá a tb-támogatással nyújtható egészségügyi szolgáltatások körét részletezzük, és végül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről (EESZT) adunk tájékoztatást.

Cikk

Egy kérelmező bejelentéssel fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), melyben azt kifogásolta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik intézménye nem teljesítette a vezető, annak helyettese, valamint egyéb vezetők vagyonnyilatkozataira vonatkozó közérdekű adatigénylését. A NAIH a honlapján is közzétett véleményében az alábbi álláspontot foglalta el.

Cikk

Érvényesíthető-e a telekre az ötszázalékos áfa, ha egy ötszázalékos áfa hatálya alá tartozó ingatlan építésekor előbb a telek kerül leszámlázásra, és később, a teljesítés során a felépítmény? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőkekivonás ingatlannal

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink