7479 találat a(z) belföld-rss cimkére

Cikk

A gazdasági/üzleti életben gyakran előforduló jelenség az, hogy – például – a vevő és az eladó, a megbízó és a megbízott, a bérbeadó és a bérlő közötti jogviszonyban a felek nem úgy teljesítenek, ahogy a közöttük fennálló megállapodás alapján kellene. Ebből a nem rendeltetésszerű teljesítésből adódóan valamelyik félnek kára keletkezik, amit a polgári törvénykönyv is ismer és szabályoz a kártérítés és a kártalanítás jogintézményével.

Cikk

Augusztusban mérséklődő ütemben folytatódott a lakbérek emelkedése: az előző hónaphoz képest országosan 0,8, Budapesten 0,3 százalékkal nőttek a kínálati bérleti díjak. Ezzel párhuzamosan a reállakbérek országosan stagnáltak, Budapesten pedig 0,4 százalékkal csökkentek – derül ki a KSH-ingatlan.com szerdán megjelent legfrissebb lakbérindexéből.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előírta az OTT-ONE Nyrt. részvényeinek október 2-ától való törlését a tőzsdéről. Az OTT-ONE az ismétlődő jegybanki intézkedések ellenére sem tette közzé három éves és egy féléves jelentését, s nyilatkozata szerint ezt a jövőben sem tudja pótolni. Mindezek súlyosan veszélyeztetik a befektetők jogos érdekeit és a tőkepiacokba vetett bizalmat – írja honlapján az MNB.

Cikk

Lehetőség mutatkozik a távhő árának újabb drasztikus csökkentésére az önkormányzatok és vállalkozások számára – közölte Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium (EM) közigazgatási államtitkára ma egy siófoki nemzetközi gázkonferencián.

Cikk

Jövő évtől már csak a falvakban, preferált kistelepüléseken lehet igényelni jelenlegi formájában a családi otthonteremtési kedvezményt (csok). A városokban is érkezik egy új lakástámogatási forma, itt azonban változhatnak a feltételek. A Bankmonitor szakértői szerint elképzelhető, hogy a módosítások miatt számos eddigi igénylő nem lenne jogosult a kedvezményre.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Két munkakör

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Családi kedvezmény és családi pótlék

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink