Aranyba menekülnek a befektetők Cikk
Háromhavi csúcsra emelkedett az arany ára a menekülő eszközök iránt megnövekedett kereslet miatt, a befektetők Ukrajna esetleges orosz inváziójától tartanak.
Háromhavi csúcsra emelkedett az arany ára a menekülő eszközök iránt megnövekedett kereslet miatt, a befektetők Ukrajna esetleges orosz inváziójától tartanak.
Csalás miatt vádat emeltek egy férfi ellen, aki külföldi autók behozatalával ígért kiváló befektetési lehetőségeket ismerőseinek, de végül több mint 62 millió forint kárt okozott nekik – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.
Mérséklődhet idén az arany ára a jelenlegi laza monetáris politika kifutásával, a pénzbőség elapasztása következtében, ugyanakkor széles körben vélekednek úgy, hogy az említett fejlemények már be vannak árazva, és az infláció emelkedése, illetve a negatív reálkamatok támogatják a nemesfémek árának további növekedését – írja közleményében a BÁV Zrt., amelynek fiókhálózatában értékesített befektetési aranytömbök forgalma az egymilliárd forintot is meghaladta tavaly, az ékszerforgalom pedig összességében 10 százalékkal emelkedett.
Melyik az a nem kézzel fogható (digitális) termék, ami több, mint 2 milliárd forintba kerül? Őrültség vagy a jövő befektetése? Létrejött egy új „Vadnyugat”? A befektetésen kívül milyen hasznos, mindennapi területen fogják használni az NFT-t? A BDO Magyarország foglalta össze a tudnivalókat az egyre népszerűbb jelenséggel kapcsolatban.
A technológiai szektor jelenleg a legvonzóbb célpont a befektetők számára Magyarországon: az első hat hónapban megtriplázódott az információtechnológiai (IT) tranzakciók száma 2020 hasonló időszakához képest, és további növekedés várható – mutat rá az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) elemző tanulmánya. Magyarországon 58 lezárt tranzakciót hoztak nyilvánosságra 2021 első félévében.
A Fidelity pénzügyi szolgáltató vállalat friss kutatásában több mint ötmillió ügyfele befektetési szokásait vizsgálta. A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a nők eredményesebben kereskednek, mint a férfiak – írja a haszon.hu.
Az infláció felgyorsult, az alapkamat pedig emelkedő pályára került, ami a befektetések piacát is érinti – derült ki a K&H befektetői klubjának budapesti rendezvényén. A K&H szakértői szerint kulcskérdés, hogy milyen stratégiát választanak most a megtakarítással rendelkezők. A kockázatvállalási hajlandóságtól függően a mostani helyzetben kellő óvatosság mellett a részvénypiacok még mindig vonzó hozamot jelenthetnek, ezen belül a mesterséges intelligencia által támogatott és a zöld pénzügyekhez sorolt környezetbarát, fenntartható befektetések fontos szerepet kaphatnak.
A kormány újabb tőkebefektetéssel támogatja a növekedési szakaszban lévő hazai startup cégeket, a Széchenyi Alapokon keresztül 5,6 milliárd forintot fektetnek be az egyik legsikeresebb hazai kockázati tőkebefektető, a Euroventures legújabb alapjába – jelentette be sajtótájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter.
A Samsung Electronics dél-koreai cég a következő három évben 240 ezermilliárd wonra (205 milliárd dollár) növelné befektetéseit chipgyártásába és a biotechnológiai ágazatba az előző három évben végrehajtott 180 ezer milliárd won után – írta meg a The Wall Street Journal a vállalat közlése alapján.
Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a befektetési életbiztosításokhoz kötődő automatikus portfóliókezelési szolgáltatásokról – közölte az MNB.
A magyarországi befektetők egyre optimistábbak, amit hűen tükröz a befektetési hajlandóság folyamatos növekedése – derül ki a CBRE kutatásából. Várhatóan az irodák piaca lesz a legerősebb az ingatlanszegmensben, de jelentősen megnőtt a kereslet az alternatív befektetési lehetőségekkel kapcsolatban. Az elkövetkező év legnagyobb kihívásai az eladók és vevők közti árkülönbségek, valamint az eladó ingatlanok hiánya lehet.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől