1142 találat a(z) bírság cimkére

Cikk

A Budapest Bank Zrt.-t 18 millió, az Oney Magyarország Zrt.-t 9,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyebek mellett a teljes hiteldíj mutató (thm) feltüntetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt – közölte a jegybank.

Cikk

Az európai középvállalatok 28 százaléka egyáltalán nincs tisztában az új európai szabályozással, melynek 2018 májusától meg kell felelnie. A társaságok több mint fele úgy gondolja, hogy a szabályozás túl bonyolult a kis- és középvállalkozások számára, ugyanakkor egyetért azzal, hogy fontos a személyes adatok védelmének hatékonyabb szabályozása Az RSM által végzett friss európai felmérés tanúsága szerint.

Cikk

"Minden tiszteletünk a GVH-é, de ahogy 2015-ben, úgy a holnapi Black Friday-n is lesznek 70 százalékos, sőt 77 százalékos akcióink. Két évvel ezelőtt közel ötvenezren vásároltak a Black Friday keretében, ami tavaly közel 30 százalékkal növekedett és idén is jelentős vásárlói létszámbővüléssel számolunk. Vagyis a fogyasztók tapasztalataink szerint pontosan értik, mi zajlik egy ilyen akciós napon, ahol rövid ideig valóban óriási kedvezményeket tudnak elérni” – kommentálta a GVH döntését Várkonyi Balázs az Extreme Digital ügyvezető igazgatója.

Cikk

A gazdálkodók arra panaszkodnak, hogy méltánytalannak érzik az ekáer-kötelezettség megszegésére hivatkozással kiszabott bírságokat, amelyek mértéke ismétlődő ügyekben egyre növekszik. Az RSM Legal próbapert indított a gazdálkodókat sújtó szankciók megalapozottságának vizsgálata érdekben.

Cikk

A teljes hiteldíjmutató (thm) feltüntetésére, számítására és maximum mértékére vonatkozó jogszabályok megsértése miatt 4,5 millió forint összegű bírságot szabott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB), mint felügyeleti szerv a záloghitelezési tevékenységet folytató ROYAL Záloghitel Zrt.-re. Tavaly augusztus óta tíz kézizálog-hitelező piaci szereplőt sújtott összesen 55,5 millió forintnyi bírsággal az MNB a thm-szabályokkal kapcsolatos jogsértések miatt.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hatmillió-ötszázezer forintra bírságolta a Pátria Takarékszövetkezetet. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján 2018. április 15-éig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket. Egymillió ötszázezer forint bírságot kell fizetnie a Fókusz Takaréknak a jogelőd „Bácska” Takaréknál feltártárt jogszabálysértések miatt. A hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján ez év végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a SANDOZ Hungária Kereskedelmi Kft. (SANDOZ) jogsértően reklámozta ACC elnevezésű, vény nélkül kapható gyógyszereit, mert nem az alkalmazási előírás alapján, hanem azon túlterjeszkedve mutatta be a termékeket. A reklámok gyorsaságot ígértek a gyógyszer teljes hatásmechanizmusára vonatozóan, miközben az alkalmazási előírás alapján a gyorsaság kizárólag a felszívódásra vonatkozott. A jogsértésért 105 millió forint bírságot szabott ki a GVH.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidő – peremidő – túlóra

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

EU-s termékbeszerzés továbbszámlázása

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink