364 találat a(z) béremelés cimkére

Munka díjazása Kérdés

Legalább 10 százalékkal nő a Volánbusznál dolgozók bére Cikk

Több mint 18 ezer munkavállaló bére emelkedik jelentősen a Volánbusznál; az alanyi jogon járó, 10 százalékos alapbéremelésen túl további bérnövekedési intézkedések is életbe lépnek – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel, miután a kollektív szerződés megkötésére jogosult Közúti Közlekedési Szakszervezettel aláírták a megállapodást az idei bérfejlesztéséről.

Ennyi volt az átlagbér tavaly novemberben Cikk

2021 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,8, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 11,1 százalékkal nőttek. 2021. január–novemberben a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Béremelés: ennyit keresnek átlagosan a fizikai dolgozók Cikk

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1441 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, ez 9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 1322 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary.

Háziorvosok bértámogatása Kérdés

Megállapodtak a béremelésről a BKV-nál Cikk

Átlagos 15 százalékos alapbérfejlesztésben állapodtak meg a BKV munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői csütörtökön – tájékoztatta a társaság az MTI-t.

Kulturális szféra 20%-os béremelés 2022 Kérdés

Újabb béremelés a felsőoktatásban Cikk

Az állami, alapítványi és egyházi felsőoktatási intézmények ötvenezer dolgozójának keresete két ütemben, tavaly és idén összesen több mint harminc százalékkal nő – idézte a felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkárát az Innovációs és Technológiai minisztérium (ITM) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azzal összefüggésben, hogy januártól újabb 15 százalékos béremelés történik az egyetemeken.

15 százalékos alapbéremelést ajánl a BKV a munkavállalóknak Cikk

Elkezdődött a BKV-nál a bérmegállapodás-tervezettel kapcsolatos részletes egyeztetés, csütörtökön online tárgyaltak a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői.

Akár 8–18 százalékkal is emelkednek idén a bérek Cikk

Nyolc százaléktól 17–18 százalékig terjedő emelést tartalmaznak az idei évre megkötött bérmegállapodások – erről számol be a vg.hu a legnagyobb hazai szakszervezeti szövetségek vezetőinek válaszai alapján. Várhatóan az alsó kereseti sávokban lehet a legnagyobb a növekedés.

Húsz százalékkal nőhet a fizikai dolgozók bére jövőre Cikk

Tizenöt, de több esetben húsz százalékkal is emelkedhet jövőre a fizikai munkakörökben dolgozók keresete. Az ismét jelentősen gyorsuló bérfelzárkózást a járvány előtti időszakhoz képest is súlyosbodó munkaerőhiány és a minimálbérek jelentős emelése is segíti – írta a Magyar Nemzet kedden.

Jelentősen nő a minimálbéresek száma jövőre Cikk

A jövő évi kiugróan magas, 19,5 százalékos minimálbér emelés hatására jelentősen nőhet a minimálbéren foglalkoztatottak száma a GKI Zrt.-nek az emelés munkaerőpiaci hatásait vizsgáló elemzése szerint.

Ennyivel nő 2022-ben a rendőrök és a katonák bére, hat havi fegyverpénzt is kapnak Cikk

Tízszázalékos béremelésről döntött a kormány a rendőrök és a katonák esetében – közölte Orbán Viktor a Facebook-oldalára feltöltött videóban, miután rendőri és katonai vezetőket fogadott. A miniszterelnök közlése szerint emellett hat havi fizetésüket fegyverpénzként kézhez kapják a rendőrök és a katonák.

Béremelést jelentett be Orbán Viktor Cikk

Facebook oldalán béremelést jelentett be a kormányfő.

Hat új kormányrendelet jelent meg Cikk

Változik a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazati összevont pótlék összege, módosulnak az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozók elismerésével összefüggő intézkedések és ezen ágazat előmeneteli szabályai – egyebek között ezekről döntött a december 1-jei, 218. számú Magyar Közlönyben kihirdetett jogszabályok szerint a kormány.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Apportált saját termelésű készlet

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Harmadik ország – adólevonás

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Adózási kérdések németországi szolgáltatói együttműködés kapcsán

Antretter Erzsébet

adószakértő, adótanácsadási üzletágvezető

Niveus

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 november
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink