264 találat a(z) ajándékozás cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Szántót kaptam édes szülémtől ajándékba 2004 májusában. Időközben azt megosztottuk, s az egyik része lakótelek lett, belterület helyrajzi számmal két éve. A maradék szántó maradt. El kívánom adni az egészet, a lakótelket és a szántót is. Kérdésem, hogy az esetleges értékesítéskor milyen terhekkel kell számolnom (szja stb.)? Köszönöm a választ.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy apa örökölt egy házat 2016 januárjában. A házat ajándékozással átadta az egyik gyermekének, aki a másik két testvérének szeretné "megváltani", azaz kifizetni a részüket. Ezzel kapcsolatban két kérdése lenne: az egyik az, hogy kinek, és mi után kell adóznia? A másik pedig az, hogy az úgynevezett "pénzbeni megváltást" hogyan kell lebonyolítani, illetve az ilyen pénzösszeg után hogyan kell adózni? Köszönettel várom válaszuk.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2007-ben vettünk új építésű lakást teremgarázs-beállóval 25,3 millió forintért a barátommal, 30-70 százalék arányban. 2011-ben összeházasodtunk. 2014-ben a férjem illetékmentesen nekem ajándékozott 20 százalékpontot a részéből, így 50-50 százalékban lettünk tulajdonosok. 2016-ban értékesítettük az ingatlant 28,5 millió forintért. Építkezünk, a bontandó ingatlant 2015-ben vettük meg, lebontottuk, az építkezés 2015-ben elindult. Az eladott lakás árát beforgatjuk az építkezésbe. Az szja-törvény 62. §-a alapján az ajándékba kapott részre szja-t kell fizetnem? A 62. § a) vagy ga) alapján? Az ajándékozási szerződésben szerepelt érték, az a) változat kedvezőbb lenne. Továbbá a 63. § (7) alapján kérelmezhetem (gyeden vagyok, 2 gyermekünk van, építkezünk, hitelt veszünk fel stb.), hogy mérsékeljék vagy engedjék el az szja-t? Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A korábbiakban már megválaszolt(http://adozona.hu/kerdesek/2015_5_10_Kft_sajat_uzletresz_ingyenes_atad_qwj ) kérdést szeretném egy kicsit tovább folytatni. Azt szeretném tudni, hogy mennyiben módosul a válasz, ha a társaság ajándékozási szerződéssel adja át a munkaviszonyban lévő tag ügyvezető részére ezt az üzletrészt: Köszönettel: P.Ildikó

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy ha az egyesület használt személygépkocsiját iskolának ajándékozza, keletkezik-e valamelyik félnek bármi adókötelezettsége? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magánszemély 2014-ben édesapja által ajándékozási szerződéssel egy ingatlan tulajdonosa lett. A szerzősében a forgalmi érték használati jog és állagértékben meg lett határozva. Az idén ezt az ajándékozással szerzett ingatlant értékesíteni kívánja. Mire kell az értesítés során odafigyelni, elsősorban az adózást illetően? Köszönöm segítségét. Fazekasné

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy gazdasági társaság számítógépeket szeretne ajándékozni egy iskolának. Terheli-e ezt a ügyletet ajándékozási illeték?

Kérdés

Kedves Hölgyem/Uram! Egy gazdasági társaság a saját tulajdonában lévő telket ajándékozza magánszemély tulajdonosa részére. Milyen adó-, illeték- és járulékkötelezettséggel kell számolni? Máshogy alakulnának-e az adókötelezettségek, ha egy független magánszemély lenne a megajándékozott? Köszönettel.

Kérdés

Ajándékba kaptam szüleimtől egy 6 millió forintt érő ingatlant, melyet 1 év múlva eladtam 7 millió forintért. Az egymillió forint értéknövekedés után vagy a 7 millió forint után kell az adót megfizetnem? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Költségvetési szerv rendezvényszervezés keretében az előadó részére könyvet kíván ajándékba adni. A rendezvény (például író-olvasó találkozó) ingyenesen látogatható, az előadó felolvas vagy előadást tart, tiszteletdíjat részére nem fizetnek. A könyvet köszönetképpen kapja a részvételért. Kérdésem, hogy ebben az esetben milyen adófizetési kötelezettség terheli a magánszemélyt, illetve a kifizetőt? Másik eset, hogy születésnapra (kiemelkedő közéleti munkájáért) kortárs alkotó által készített ajándéktárgyat kap a megajándékozott. Ebben az esetben mi a helyes eljárás adózás szempontjából? Válaszát előre is köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Megbízóm magánszemély, aki szeretne a közeli hozzátartozója részére nagyobb pénzösszeget ajándékozni. Mind a megbízóm, mind a megajándékozott (nagyapa az ajándékozó, unoka a megajándékozott) magyar állampolgár. Szeretném megkérdezni, hogy ez az ajándék illetékköteles-e – amennyiben készpénzben került átadásra? – amennyiben átutalással kerül átadásra? Abban az esetben, ha a nagyapa bankszámlája felett az unoka is meghatalmazottként rendelkezhet, és arról pénzt vesz fel, kell-e az unoka esetében bármiféle adó-, járulék- vagy illetékteherrel számolni? A nagyapa halála esetén a számlán lévő pénzösszeg után felmerül-e szja- vagy illetékfizetési kötelezettség? Iránymutatását megköszönöm. Tisztelettel: Borsosné Pál Ildikó

Kérdés

Tisztelt Válaszadó! Betéti társaságunk többségi tulajdonosa egy községi önkormányzat. Pénzügyi nehézségeink miatt tulajdonosunk hajlandó lenne rá, hogy egyfajta "helytállás" gyanánt kifizetné a szállítói tartozásaink egy részét, amely összeget visszafizetési kötelezettség nélkül bocsátaná ily módon a rendelkezésünkre. Kérdésünk arra irányul, hogy a leírt eset felvetheti-e részünkről az ajándékozási illeték fizetésének kötelezettségét? Válaszukat köszönjük!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A következő témában kérem szakmai véleményét: Ügyfelünk magánszemélyként 2014. évben használt lakást vásárolt, amelyet saját munkával és baráti segítséggel azóta felújított. 2015. évben ezt a lakást a nagykorú lányának kívánja ajándékozni. – Az ajándékozási szerződésben a lakást már a "felújított" értéken kell szerepeltetni? – A szülőnek az ajándékozás során keletkezik-e jövedelme? – Ha a lánya az ajándékozással szerzett lakást később értékesíteni fogja, akkor a "szerzési érték" az ajándékozási szerződésben szereplő érték lesz-e? Köszönöm válaszát!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Nyugdíjazási ajándékként külföldi nyaralás került szóba. Adható-e a munkavállalónak és milyen feltételekkel, valamint mi a helyzet akkor, ha az út két személyről szól, ahol a másik személy a dolgozó hozzátartozója?

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink