66 találat a(z) agrár cimkére

Cikk

Húsz törvényt írna át az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat annak érdekében, hogy javítsa a gazdálkodók felvásárlókkal szembeni alkupozícióit. A termelővédelmi törvénycsomag másik kiemelt célja, hogy arányosabb jövedelemeloszlás alakuljon ki a növénytermelés és állattenyésztés területén – írja összefoglalójában dr. Komáromi András, az SZKT Andersen partnere.

Cikk

Első alkalommal kaptak engedélyt városba való belépésre az olaszországi gazdatüntetések résztvevői, akik traktoraikkal Milánó centruma felé indultak el csütörtök délután.

Cikk

A szuverenitásvédelmi törvény mellett több agrár tárgyú, illetve energetikai hatékonyságot érintő jogszabályt hirdettek ki csütörtök éjjel a Magyar Közlöny 185. számában, és megjelent az alaptörvény 12. módosítása, és átszabtak a kormánypárti többség a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényt is, Budapesten teljesen szabályokat előírva.

Cikk

A VPAKG/ÖKO támogatások esetében a 2023. évre vonatkozóan a normál kötelezettségátadási kérelmet – jelen kiírás szerint – 2023. január 15-ig kell benyújtani. Tekintettel arra, hogy a határnap munkaszüneti napra esik, így az azt követő munkanap éjfélig, azaz 2023. 01.16. hétfő éjfélig kell elektronikus úton benyújtani a Kincstár felé az átvevőnek, mely kérelmet az átadónak is jóvá kell hagynia ügyfélkapun keresztül, kivéve, ha az átadó elhunyt, vagy ha az átadó megszűnt gazdálkodó szervezet – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Cikk

2023. január 1-jétől, megújult tartalommal újra elérhető az egyes állatbetegségek megelőzésére és leküzdésére irányuló, nemzeti költségvetésből finanszírozott és az állattartó ágazatokat segítő támogatási program, hívja fel a figyelmet honlapján az agrártárca. Ennek alapvető célja az állatbetegségek elleni védekezés segítése és a hazai állatállományok kedvező egészségügyi státuszának megőrzése.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Személygépkocsi-javítás áfája

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Tárgyi eszköz: figyelési időszak felújítás esetén

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Nyugdíjas munkavállaló üzemi balesete

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink