hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megkezdődött az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodási támogatások előlegfizetése

  • MTI

A kormány és az agrártárca továbbra is számos eszközzel segíti a magyar gazdálkodókat. Megkezdődött ugyanis a 2023. évi agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és ökológiai gazdálkodási (ÖKO) támogatások előlegfizetése – jelentette be pénteki közleményében az agrárminiszter, közölte az MTI.

Nagy István arra emlékeztetett, hogy a Közös Agrárpolitikában bekövetkezett átmeneti időszak áthidalása érdekében még 2021-ben hirdette meg a tárca a 2022-től kezdődő 3 éves kötelezettségvállalási időszakot átölelő új AKG és ÖKO pályázati felhívásokat. Mindeközben pedig a 2018-ban meghirdetett ÖKO intézkedést is meghosszabbították - tette hozzá. Nagy István szerint az AKG felhívás kapcsán külön érdemes kiemelni, hogy csaknem 17 ezer gazdálkodó kapott támogatói okiratot, és az intézkedésbe vont területek nagysága meghaladja az 1,2 millió hektárt. Az ökológiai gazdálkodást támogató kiírások főbb adatait összegezve elmondható, hogy több mint 5500 gazdálkodó nyújthatott be kifizetési kérelmet, és csaknem 275 ezer hektár után igényelhetnek ilyen támogatást a kedvezményezettek – sorolta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, az idei év tekintetében sor került az előlegfizetés első szakaszára. Az agrár-környezetgazdálkodási támogatás kapcsán mintegy 26 milliárd, míg az ökológiai gazdálkodási támogatások tekintetében több mint 8 milliárd forinthoz jutottak hozzá a gazdálkodók. Az előlegfizetések még folytatódnak, az érintettek folyamatosan számíthatnak a támogatásokra.

A tárcavezető kitért arra is, a jelenlegi kihívásokkal teli időszakban minden pénzügyi segítség felértékelődik a magyar agráriumban dolgozók számára. Kiemelte ezek közül az új kamattámogatott forgóeszköz-finanszírozási lehetőségeket, az Agrár Széchenyi Kártya Max+ plusz kamattámogatott hiteleit, és a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes kamatozású hitelprogramjait – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Fatelepítés

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Bizalmi vagyonkezelés számviteli kérdések

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink