66 találat a(z) agrár cimkére

Cikk

Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfóliója, a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, az Agrárminisztériummal egyeztetett feltételrendszer mellett megvalósuló Széchenyi Agrár Mikro Forgóeszközhitel Konstrukció márciustól szabad felhasználású forrást biztosít a mikro- és kisvállalkozásoknak fix évi 3 százalékos nettó kamattal, saját erő nélkül, egyszerűsített feltételekkel – közölte a Kavosz Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Cikk

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2%-kal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5%-os emelkedése járult hozzá. Az agrárium termelési volumene 3,6, ezen belül a növénytermesztésé 8,7%-kal esett vissza – tette közzé honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

2025. május 14-éig 82 432 kérelmet adtak be a gazdálkodók, ennek 80,6 százalékát, 66 467 darabot a kamarai falugazdászok segítségével – közölte honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A kérelmek 2025. június 10-éig nyújthatók be szankciómentesen. A NAK kéri a termelőket, hogy ne hagyják az utolsó pillanatokra a kérelem beadással kapcsolatos ügyintézést.

Cikk

Kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás fejlesztését az Agrárminisztérium, amely hamarosan megnyitja a két, mezőgazdasági üzemen belüli öntözésfejlesztési célt szolgáló beruházások megvalósítására meghirdetett felhívását. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű fejlesztések esetében 2025. február 4-étől, a komplex beruházásokra pedig 2025. március 4-től lesz lehetőség – jelentette be közösségi oldalán Nagy István tárcavezető, közölte az MTI.

Cikk

A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (4) bekezdése alapján megkezdi az „Agrár-erdészeti rendszerek telepítése, ápolása és fenntartása című (KAP-RD21-RD22-1-25 kódszámú) pályázati felhívás tervezetének társadalmi egyeztetését – írja honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Cikk

A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága a Közös Agrárpolitikából és a nemzeti költségvetésből biztosított agrártámogatások felhasználásának rendjéről szóló 54/2023. (IX.13.) AM rendelet 68. § (1) bekezdése alapján 2024. június 14-én közzé tette a „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD04a-RD04b-1-24 kódszámú), valamint a „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című (KAP-RD04a-RD04b-2-24 kódszámú) pályázati felhívásokat – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján.

Cikk

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére – jelentette be keddi közleményében a kamara, közölte az MTI.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Alapítványi rendezvény – étkezés

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Kapott kártérítés esetén átszáll-e a tulajdonjog?

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Pótlékok – eladói munkakörben

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 április
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Együttműködő partnereink