Karbantartás a NAV-nál Cikk
Üzemszünetre hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Üzemszünetre hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A transzferárazás – sok más területhez hasonlóan – ma már nem csak módszertani, hanem adatkezelési és kockázatmenedzsment-kérdés is. Az elmúlt időszakban számos változás figyelhető meg a területen, az adóhatósági elvárások átalakulnak, a jogszabályi háttér változáson megy át, míg a gazdaság általános kiszámíthatatlansága, valamint bizonyos piacok aktuális nehézségei is előtérbe helyezik a transzferázás kérdését. Az említett kihívások mellett a technológiai megoldások – különösen a mesterséges intelligencia – megjelenése új lehetőségeket és egyben új kockázatokat is teremt a területen.
Csaknem harmincmillió forint értékű elektromos cigarettát foglalt le az adóhatóság, egy akció során négy embert értek tetten a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság zalai nyomozói, amint egy budapesti ingatlanban e-cigarettákat pakolnak – közölte a szervezet sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
A közérthetőség az adóhatóság ügyfelekkel való kapcsolattartására vonatkozó követelmény, önmagában erre az alapelvre hivatkozva a határozat érdemi vizsgálatát mellőzve nem lehet megállapítani azt, hogy az adóhatóság nem megfelelően tett eleget indokolási kötelezettségének – mondta ki a Kúria.
Ha valaki azt hallja, hogy sikeres volt a szerelés, de szükség lenne egy cserére, valószínűleg arra gondol, hogy a beszélgetés résztvevői épp fociról, esetleg más labdajátékról társalognak. Egy kispesti búvárbolt feletti irodában azonban ennek a mondatnak semmi köze nem volt a sporthoz. Kódnyelven azt jelentette, hogy az irodából működtetett számlagyár egyik alkalmazottja felvette a számára előírt összegű készpénzt, és kellene még egy stróman a külső szemlélő által nehezen átlátható céghálóba – írja a telex.hu.
Az Európai Unióban kötelező összekapcsolni egyes nem vámügyi rendszereket [az európai uniós egyablakos vámügyintézési környezet létrehozásáról és a 952/2013/EU rendelet módosításáról szóló 2022/2399 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban uniós rendelet) „A” részében felsoroltak] az elektronikus európai uniós egyablakos vámügyi tanúsítványcsere-rendszeren (EU CSW-CERTEX) keresztül a nemzeti egyablakos vámügyintézési környezettel (az uniós rendelet 3. cikke alapján) – tájékoztat honlapján a NAV. Nézzük a részleteket!
Egyre több jövedéki nyomtatvány érhető el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA). 2025. december 11-től egyes jövedéki nyomtatványok már kizárólag az ONYA-felületen érhetők el és ezután a korábban letöltött ÁNYK-verziók nem küldhetők be – olvasható a NAV honlapján.
Az elmúlt hónapok ellenőrzései során országosan 194 csomagot emeltek ki a pénzügyőrök a forgalomból; mindegyik csomag adózatlan dohányterméket rejtett: összesen 3786 illegális, ízesített elektromos dohányterméket és csaknem egy kilogramm vágott fogyasztási dohányt – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
Cikkünk második részében ismertetjük, hogy mit tehet, illetve mit kell tennie az adózónak, ha az adóhatóságtól szeretné visszaigényelni a behajthatatlan követelések áfáját, illetve azt az összeget, amit tévesen fizetett meg,
Az Országgyűlés mai ülésén megszavazta az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló, T/12802 számon benyújtott törvényjavaslatot, 127 igen, 1 nem és 44 tartózkodás ellenében.
Megjelent a NAV 2024-es tevékenységét összegző évkönyv, amelyből kiderül: az adóhatóság kevesebb, de célzottabb ellenőrzéssel dolgozik, miközben hatékonysága látványosan nőtt. A Deloitte szakértői szerint a transzferár-ellenőrzések, az online kereskedelem és az újonnan alakult vállalkozások számíthatnak fokozott figyelemre 2025-ben és 2026-ban.
Karbantartás lesz 2025. november 1-jén, szombaton 21 óra és 2025. november 2-án, vasárnap 13 óra között az éles Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartáson (KÜNY) – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Üzemszünet miatt elektronikus ügyintézését a karbantartási időszak figyelembevételével kell terveznie – hívja fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A NAV elérhetővé tette honlapján a globális minimum-adószintet biztosító elismert belföldi kiegészitőadó-előleg bevallására szolgáló 24GLBADO nyomtatvány tervezetét.
dr. Kéri Ádám
ügyvéd, compliance szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől