2289 találat a(z) adó cimkére

Cikk

A társasági adó (Tao) tv. egy korábbi rendelkezésének értelmében az adó alapja csökkenthető volt a megfizetett helyi iparűzési adó (HIPA) mértékével, feltéve, hogy az adózónak nem volt az állami, vagy önkormányzati adóhatóságnál nyilvántartott adótartozása az év utolsó napján. Az adóhatóság ezt a kitételt önkényesen, nagyon leszűkítetten úgy értelmezte, hogy nem lehetett az adófolyószámlán szereplő egyetlen adónemben sem hiány még abban az esetben sem, ha egyébként az adófolyószámla összevont egyenlege pozitív összegű volt. A Legfelsőbb Bíróság (LB) több, egymástól független ítéletében elmarasztalta ezt az adóhatósági gyakorlatot.

Cikk

Miközben a honi hivatalos vagy félhivatalos megnyilatkozások azt sejtetik, hogy aki áfát von le, igényel vissza, az bizton adócsaló, aközben az Európai Unió Bírósága (EuB) mintha egészen másképp ítélné meg a helyzetet. Bár a most ismertetendő EuB-döntésnek nincs közvetlen hazai vonatkozása, mindazonáltal közvetetten következménye lehet a belföldi jogalkotásra és jogalkalmazásra egyaránt.

Cikk

Több mint másfél millió folyószámla-kivonatot és késedelmipótlék-értesítőt küldött ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július 20-tól október 31-ig azoknak, akiknek 1000 forintnál nagyobb eltérés mutatkozott az egyenlegében, továbbá akik 2011-ben késve, vagy nem teljes mértékben fizették meg adókötelezettségüket. Ha az érintettek nem értenek egyet a NAV számításával, észrevételt tehetnek, ellenkező esetben a tartozást mielőbb rendezni kell.

Cikk

Az adótörvények módosításának célja a jogharmonizáció, az adminisztrációs terhek csökkentése, illetve a gazdálkodó szervezetek működésének elősegítése - erről Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági tárca államtitkára előterjesztői expozéjában beszélt az egyes adótörvények módosításáról szóló javaslat keddi általános vitájának megnyitásakor az Országgyűlésben.

Cikk

Két somogyi erdészeti társaságot csaknem 200 millió forint adócsalással gyanúsítanak. A pénzügyi nyomozók a vállalkozásokat irányító három Zala megyei férfit őrizetbe vették, a Kaposvári Városi Bíróság mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezte - közölte az ügyben nyomozást indító Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei egy elégedetlen vásárló bejelentése alapján ellenőrzést tartottak egy Budapesten található bevásárlóközpontban, ahol több mint 1600 darab különféle hamisított mosószert foglaltak le összesen 5 millió forint értékben.

Cikk

Pár héten belül a harmadik megszorítócsomagot kell összeállítania a kormánynak, miután múlt pénteken kiderült: az Európai Bizottság kételkedik a két nappal korábban bejelentett 367 milliárd forintos pakk eredményességében.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) minden lehetőséget megvizsgál a közművezetékek adóztatása tekintetében, az erről szóló előterjesztést a kormány november 7-i ülésén véglegesíti - válaszolta a tárca az MTI kérdésére pénteken.

Cikk

Magyarországon a legálisan foglalkoztatottak száma az elmúlt években nőtt - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye, amely szerint súlyos szakmai tévedésen alapul az a sajtóhíresztelés, amely azt sugallja, hogy "eltűnt 240 ezer adófizető".

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink