2289 találat a(z) adó cimkére

Cikk

Emelnék a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) dolgozó pénzügyi nyomozók bérét; az erről szóló módosító javaslatot az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága általános vitára alkalmasnak találta.

Cikk

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat (kgfb) átkötő ügyfeleknek annyival alacsonyabb lett a díjuk, hogy a baleseti adóval együtt is 7 százalékkal kevesebbet kell fizetniük, mint tavaly. Azokkal együtt azonban, akik nem kötötték át a szerződésüket, összességében 16 százalékkal nőtt a szerződők terhe 2012-ben, ha a díj 30 százalékára rúgó baleseti adót is beleszámítjuk - állapítja meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének idei első Kockázati Jelentése.

Cikk

A német Szövetségi Tanács döntése alapján várhatóan 2012. július 1-től németországi adóalany által teljesített Közösségen belüli termék értékesítés vonatkozásában az adómentesség érvényesítéséhez a magyar adózói kört is érintő adminisztrációs kötelezettségek változására lehet számítani.

Cikk

Az Európai Bíróság egyik tavaly júliusi ítélete nyomán törölték az áfatörvényből azt a korábbi korlátozást, mely szerint a vállalkozások nem igényelhetik vissza a fizetendő és a levonható áfa pozitív különbözetének azt a részét, amely a ki nem fizetett beszerzéseikre vonatkozik.

Cikk

Elnevezés ide vagy oda, a rövidesen bevezetni kívánt pénzügyi tranzakciós illeték is valójában tartalma szerint adó jellegű elvonás. Mindhárom új elvonási forma (az előbb említett mellett még a távközlési és a biztosítási adó) lényeges pontjaiban azonos vonásokat mutat, így részben kimondva, részben kimondatlanul igaz rájuk, hogy forgalmi típusú közvetlen adók. De miben különböznek a közvetett adóktól?

Cikk

A kormány nemrégiben három törvényjavaslatot tett le a Parlament asztalára új, deklaráltan a központi költségvetés bevételét gyarapító elvonási fajtákról, éspedig a távközlési és a biztosítási adóról, valamint a pénzügyi tranzakciós illetékről. Jelen cikk nem kíván eme elvonási fajtákkal részleteiben foglalkozni, márcsak azért sem, mert a célpont egyelőre inkább mozgó célpont, köszönhetően annak, hogy a távközlési adó kivételével, parlamenti tárgyalásuk még javában zajlik.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink