2280 találat a(z) adó cimkére

Cikk

A gazdaság újraindítása csak úgy lehet eredményes, ha a kormány az adórendszert és a bürokráciát is egyszerűsíti – jelentette ki Varga Mihály a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs mai ülésén. A Törzs az adóbürokrácia csökkentésének, illetve a hazai turizmus újraindulásának lehetőségeit vizsgálva a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezetőinek részletes javaslatait tekintette át – közölte a Pénzügyminisztérium.

Cikk

Alapjaiban változtathatja meg 2021-ben a katás kisadózók pénzügyi helyzetét az, ha elfogadják a kormány törvényjavaslatát, miszerint az ugyanazon felek közötti számlák esetében a 3 millió forint feletti részre 40 százalékos elvonás lenne érvényes. Ez természetesen a kisadózók hitelképességét is befolyásolni fogja – hívja fel a figyelmet a bankmonitor.hu.

Cikk

A szlovén kormány újabb, ezúttal 1 milliárd euró (349,6 milliárd forint) értékű gazdaságélénkítő csomagot fogadott el, amellyel a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeket szándékozik enyhíteni – közölte szerdán Zdravko Pocivalsek gazdasági miniszter sajtótájékoztatóján. A törvénytervezetet még el kell fogadnia a parlamentnek.

Kérdés

Egy kft. jegyzett tőkéje 8000 ezer Ft, a társaságnak két magánszemély tulajdonosa van, 50-50%-os üzletrésszel. Az egyik tulajdonos az üzletrészéből 3000 ezer Ft névértékű részt elad a gazdasági társaságnak 16 000 ezer forintért. A társaság a visszavásárolt üzletrész könyvelésében nyilvántartja 16 000 ezer forint értéken. 
A társaság egy éven belül a visszavásárolt 3000 ezer Ft névértékű üzletrészt a tagoknak törzsbetéteik arányában térítés nélkül átadja a Ptk. 3.175 § (3) bekezdésének előírása alapján (törzstőke-leszállítás). 

A társaságnál vagy a magánszemélyeknél a térítés nélkül kapott üzletrész után keletkezik-e adófizetési kötelezettség, illetve szocho? Köszönöm a segítséget!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyes melletti munkavégzés adminisztrálása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Gyes melletti munkavégzés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Ekáer

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink