hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kiszervezés az „új realitás” – Globális adóügyi hatások

  • adozona.hu

A COVID-19 járvány világszerte jelentős hatással volt az üzleti világ számos területére. Az ellátási láncok sérülése, a korlátozó intézkedésekből adódó bezárások és az utazási korlátozások átalakították a mindennapi ügyintézést. A kialakult helyzet okozta kérdésekre adott rövid távú válaszok – ideértve többek között a meglévő szerződések újratárgyalását, a kifizetések elhalasztását és a finanszírozási megállapodások felülvizsgálatát – megteremtették az üzletek ellenálló képességét, írja sajtóközleményében a BDO.

Az üzleti világ szereplői folyamatosan keresik az eszközöket ahhoz, hogy az új munkamódszerek hosszú távon is megvalósíthatók legyenek, például az üzlethelységek méretének csökkentésével, illetve a távmunka nyújtotta lehetőségek minél hatékonyabb kiaknázásával. Immáron számos vállalkozás stratégiájának vált központi elemévé a munkacsoportok megosztása (a hét egyik felében az egyik, a másik felében a másik csoport van jelen a munkahelyen), és a feladatok egy részének kiszervezése, a hatékonyság és gyorsaság növelése, valamint a költségek csökkentése érdekében. A tapasztalatok szerint a technológiai vállalatok a leginkább alkalmasak arra, hogy gyorsan alkalmazkodjanak a felmerülő változásokhoz és adaptálják az új intézkedéseket. Az országokon átívelő kiszervezések alkalmazása (mind a vállalatcsoporton belüli belső, mind pedig a külső szolgáltató igénybevétele) hozzájárul a földrajzi határok elmosódásához, és táplálja a globális üzleti modellek fejlődését.

A kiszervezés az egyre gyakoribb távmunkával együtt számos szektorban az „új realitássá” vált, amely megköveteli az új igazgatási és ellenőrzési mechanizmusok kialakítását, különösen abban az esteben, amikor a távmunkában résztvevők egy másik ország joghatósága alá tartoznak. Amennyiben ezeket az új módszereket nem alkalmazzuk, annak számos – potenciálisan súlyos – adóügyi következményei lehetnek.

Adóügyi és transzferárazási következmények

A kiszervezéssel kísérletező – valamint az ellátási láncok és megállapodások tekintetében a COVID-19 által hátrányosan érintett – vállalatok számára kulcsfontosságú, hogy gondosan alkossák meg és rendszeresen vizsgálják felül adóügyi és transzferárazási modelljeiket annak érdekében, hogy nemzetközi tevékenységeiket hatékonyan tudják növelni. A kiszervezést sikeresen alkalmazó vállalatok számára pedig elengedhetetlen, hogy a határokon átívelő tevékenységüket felülvizsgálják, esetleg újonnan kiépítsék. 

Az alkalmazottak munkavégzésének helye és tevékenysége kritikus jelentőségű számos adóügyi következmény szempontjából:

♦         A jogalany adó illetősége (tax residence)
♦         A bérszámfejtés és a foglalkoztatási adó
♦         A forrásadóval és a kettős adóztatással kapcsolatos kockázatok
♦         A szolgáltatás nyújtásának áfa terhelése és közvetett adózási helyzete
♦         Az immateriális javak helye adózási szempontból
♦         Az adókedvezmények természete és elérhetősége a K+F és innovációs tevékenység számára
♦         Nyereség elosztás a transzferárazási modell alapján.

Az érintett üzleti vállalkozásoknak arra is kiemelt figyelmet kell fordítaniuk, hogy milyen változások történnek a felsorolt területeken.

A földrajzi határokon átívelő üzleti tevékenység miatt azonban további szempontok is felmerülnek: célszerű szem előtt tartani az érintett országok adózási szabályainak változása mellett az országok joghatóságainak, összefüggéseinek és szabályainak hatásait is.

Az alkalmazottak kapcsán célszerű átfogó stratégiát alkalmazni, mivel a team-ek összetétele folyamatosan átalakulhat a csapat tagjainak lakóhelye és a hierarchiában betöltött szerepük változása miatt, ami igényt támaszt a láthatóság fenntartásának hatékony rendszerei és folyamatai iránt. Egyúttal a „Megfelelési felelősségekre” (Compliance responsibilities) való tekintettel, jelentős mértékben megnöveli az adóügyek nehézségeket is, olvasható a sajtóközleményben. 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Katás bt. megszüntetése

Szipszer Tamás

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 június
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close