November 20-i áfa-bevallás: ugrásra kész az adóhatóság Cikk
Az Európai Unió Bírósága a C-274/10. számú ügyben hozott, 2011.
Az Európai Unió Bírósága a C-274/10. számú ügyben hozott, 2011.
Az eva megszüntetésével a jelenlegi állapothoz képest csökkenhet a gazdasági aktivitás, illetve alacsonyabbak lehetnek az összesített költségvetési bevételek is. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) alábbi elemzésében az eva esetleges kivezetésének következményeit vizsgálja.
Nem segít a jövő évi költségvetés és a gazdaságpolitika megítélésén az sem, hogy két hónappal az életbe lépése előtt megjósolhatatlan, hogy mi is lesz pontosan a jövő évi adócsomagban. Nincs megoldás például a bérkompenzációra sem, ami jelentős költségvetési kiadással járhat. Nagy kérdés az is, hogy megszűnik vagy marad-e az eva, amiről naponta egymásnak ellentmondó kormányzati és kormánypárti állásfoglalások jelennek meg.
Rogán Antal képviselő legújabb módosító javaslata alapján a 27 százalékos mértékű társadalombiztosítási járulék helyett 27 százalékos szociális hozzájárulási adót vezetnének be. A javaslat olvasásakor felvetődhet az olvasóban az a kérdés, hogy „Nem mindegy, hogy adó vagy járulék?”
Szinte az összes autózáshoz kapcsolódó adón módosítana a kormány január 1-jétől, sőt új terheket is kivetnének az...
Adómentességgel segít a legalacsonyabb havi forgalmat bonyolító kisvállalkozásokon a kínai vezetés.
Szinte adómentesen vihető ki a profit a pénzügyi szolgáltatók magyarországi leányain keresztül, jóllehet az offshore-világ öt éve megszűnt.
A nemzetközi adózásban az egyik fontos minősítő pont, hogy a vállalkozások számára mennyire biztosítják az időben...
A 2012-es adócsomag egyik változása (311.§), hogy 6 hónappal meghosszabbodik az elévülési idő, ha a felettes adóhatóság, bíróság, jogsértés miatt, megsemmisíti az adóhatósági határozatot és új eljárást rendel el.
Összesen több milliárd forint maradhat a bérelt gépjárművekkel rendelkező cégek kasszájában, ugyanakkor előtérbe kerül a gépjárműflották bérleti finanszírozású megújítása
Július 4-vel hirdették ki a Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság között a jövedelem- és a vagyonadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló, Budapesten, 2011. február 28. napján aláírt egyezményt. A PwC összeszedte a legfontosabb változásokat, melyek 2012 január elsejétől lépnek hatályba.
Az önkormányzatok, úgy tűnik, bármilyen adót kivethetnek majd a jövőben. Jöhet a kapuadó, füstadó, útadó, asztaladó. Jó, hír, hogy legalább 8 hosszú hétvégén nem dolgozunk, viszont nincs garancia, hogy nem csökken a nettónk.
Az adójóváírás kivezetése pedig jelentős nettó kereset csökkenést jelent, ami akár a tízezer forintot is elérheti, a kompenzációról pedig nem tudni semmit. Ha így marad, az adózók 70-80 százaléka rosszabbul fog járni Angyal József, az Adózóna okleveles adószakértője.
Kevesebbet adóznak januártól azok az autótulajdonosok, akik most a legtöbb regisztrációs adót fizetik, de lesz akinek 30 százalékkal többet kell fizetnie 2012-ben.
Bizonyos termékek ára akár az indokoltnál is nagyobb mértékben nőhet januártól az áfa-emelés eredményeként, az igen gyenge belső kereslet miatt azonban legtöbbször valószínűleg nem vezet jelentős mértékű automatikus dráguláshoz az adóváltozás. A kormányzat "csodafegyvere" tehát beválhat, szakértők szerint jó eséllyel befolynak a büdzsébe a várt milliárdok.
dr. Csobánczy Péter
közgazdász, jogász, adótanácsadó
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől