hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elektronikus adatszolgáltatás – a BM és az NGM közös közleménye

  • adozona.hu

2018. január 1-jén hatályba lépett az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.). Az Art. az adózókkal való elektronikus kapcsolattartás érdekében bevezetett új jogintézményeket, illetve meglévő jogintézményeket módosított – emlékeztet közös közleményében a BM és az NGM.

Az elektronikus ügyintézés és bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 35. § (2) bekezdése szerint a kormány által biztosított elektronikus azonosítási szolgáltatás (ügyfélkapu, e-személyi, részleges kódú telefonos azonosítás) igénybevevőinek adatait az úgynevezett Központi Ügyfél-regisztrációs Nyilvántartás (KÜNY) tartalmazza. A KÜNY vezetéséért felelős szerv a kormány rendelete alapján a Belügyminisztérium, a feladatot a BM Nyilvántartásokért felelős Helyettes Államtitkársága látja el.

Az Art. 89. § (1) bekezdés b) alapján a KÜNY vezetéséért felelős szerv

az önkormányzati adóhatóság kérésére minden év január tizenötödik napjáig az előző év utolsó napja szerinti állapotnak megfelelően az önkormányzati adóhatóság részére

elektronikus úton, kapcsolati kód alkalmazásával megküldi azon személyek elektronikus azonosítási szolgáltatás, illetve tárhely azonosítóját, akik elektronikus azonosítási szolgáltatást, illetve tárhelyet hoztak létre vagy szüntettek meg, továbbá az elektronikus azonosítási szolgáltatás, illetve tárhely létrehozásának, illetve megszüntetésének időpontját.

Az adatszolgáltatás adatait az adóhatóság

a) a személyi jövedelemadó törvény szerinti adóbevallási tervezethez kapcsolódó eljárásban,
b) az elektronikus kapcsolattartásra kötelezett adózót érintő eljárásában,
c) az adózó képviselőjével való kapcsolattartáshoz, és
d) joghatás nélküli tájékoztatás küldéséhez
használhatja fel.

A KÜNY-t vezető szervet már több önkormányzati adóhatóság megkereste adatszolgáltatási kéréssel.

Az Art. 123. § (1) bekezdése alapján (figyelemmel az adóigazgatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény 11. § (1) bekezdésében foglalt adózó fogalomra) az önkormányzati adóhatóság csak azon személyek személyes adatát kezelheti, akiket adókötelezettség terhel az adott önkormányzati adóhatóság felé.

A KÜNY-t vezető szerv nem rendelkezik azzal az ismerettel, hogy az adott önkormányzati adóhatóság hatáskörébe tartozó eljárásban ki minősül a KÜNY-ben szereplő személyek közül ügyfélnek.

Ezért a KÜNY-t vezető szerv az adatvédelmi szabályok megtartásával az Art. fenti rendelkezése szerinti adatszolgáltatást abban az esetben tudja teljesíteni, ha az önkormányzati adóhatóság az adatok átadására vonatkozó kérésében a természetes személyazonosító adatok megadásával megjelöli, hogy mely személy tekintetében kéri az Art. 89. § (1) bekezdés szerinti adatokat.

Az így kapott adatok birtokában a KÜNY-t vezető szerv a válaszában visszajelzi, hogy az érintett személy rendelkezik-e KÜNY tárhellyel, valamint frissíteni tudja a természetes személyazonosító adatokat. Ezen információk alapján az önkormányzati adóhatóság a hivatali kapujával már meg tudja címezni az érintett személyek tárhelyét.

Az önkormányzati adóhatóság az adatok megküldésére vonatkozó kérését

- elektronikus úton: Belügyminisztérium Személyi Nyilvántartási és Igazgatási Főosztály ([email protected])
- postai úton: 1094 Budapest, Balázs Béla u. 35.
címekre küldheti meg a KÜNY-t vezető szervnek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓ

Kérdések és válaszok

Reprezentáció, üzleti ajándék adózása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kifizetőt terhelő 40 százalékos kata II

Szipszer Tamás

adószakértő

Új kata 1041

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetÉs