5498 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Közel150 adóellenőr és pénzügyőr vizsgálódott a múlt hét végén a budapesti Hajógyári-sziget éjszakai szórakozóhelyein; a razzia várhatóan súlyos bírság kiszabását és bezárást is eredményezhet - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2012. július 20-tól megkezdi a folyószámla-kivonatok és késedelmipótlék-értesítők kiküldését. Az adóhatóság - mint „adófolyószámla-vezető” - október 31-ig tájékoztatja azokat az adózókat, akiknek több mint 1000 forint eltérés mutatkozik az egyenlegében, és azokat, akiknek a terhére 2011. adóévre késedelmi pótlékot számított fel.

Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatóságának adóellenőrei júliustól kilenc héten keresztül fokozottan ellenőrzik az idegenforgalmilag frekventált üdülőhelyeken üzemelő kereskedelmi és vendéglátó egységeket, a jelentősebb rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, valamint a szezonális jellegű elárusítóhelyeket - tájékoztatta a megyei adóigazgatóság pénteken az MTI-t.

Cikk

Harminc százalékkal nőtt a felszámolás alá került cégek és 60 százalékkal a végelszámolás alá került cégek száma Magyarországon az idei év első felében a múlt év azonos időszakához képest - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató féléves elemzéséből.

Cikk

Országos nyári ellenőrzéssorozatot indított hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóellenőrök és a pénzügyőrök üdülőhelyeken, strandokon, fesztiválokon és szabadtéri rendezvényeken tartanak vizsgálatokat - közölte a hivatal.

Cikk

Adóhiány miatt lefoglalta egy banki széf tartalmát a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága. A széfben talált 139 millió forint értékű magyar és külföldi készpénzt azonnal befizették a végrehajtó letéti számlájára - tudatta a hatóság honlapján kedden.

Cikk

Hosszú ideje tartó méltánytalannak tűnő jogalkalmazást szüntetett meg 2007-ben – a november 16-ától hatályos – törvénymódosítás, amely lehetővé tette az adótartozás fogalmának a magyar nyelv szabályainak megfelelő értelmezését. Nemrégen ennek a jogszabályi módosításnak az újbóli értelmezésére került sor a Legfelsőbb Bíróság (LB ) ítéletében, ami arra mutat rá, hogy az adóhatóság által vitatott értelmezésben mégis csak el kell fogadni a köznapi egyszerű értelmezést.

Cikk

Nem jutott el a szlovák címzetthez az a kamion, amelyiket Törökországban pakoltak tele több mint 23 ezer darab védett márkajelzéssel ellátott textiláruval, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatóságának pénzügyőrei az M1-es autópálya lébényi pihenőjében lekapcsolták.

Cikk

Mivel tudom hitelt érdemlően bizonyítani, hogy elvitte az országból az árut a fordított áfával adózó EU-s vevőm, ha saját autójával szállította el azt és az, hogy a CMR-t kiállítja nem elég bizonyíték a revizornak? Olvasói kérdésre szakértői válasz.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Passzív időbeli elhatárolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végleges pénzeszközátadás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Projektértékelés és időbeli elhatárolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink