hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Festményeket akartak kivinni engedély nélkül

  • adozona.hu

Mednyánszky László és Szabó Vladimír festményeit foglalták le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A reptér postaforgalmán keresztül egy magyarországi feladótól Szlovákiába tartó küldemény vámvizsgálata során 4 darab festmény került elő. A festmények alsó sarkában két képen Mednyánszky László, a másik két képen pedig Szabó Vladimír aláírása szerepelt.

A festmények a védett kulturális javak körébe tartoznak, ezért az országból való kivitelükhöz a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ engedélye szükséges.

Mivel a feladó nem rendelkezett kiviteli engedéllyel, a NAV pénzügyőrei a képeket lefoglalták, és az eset kapcsán feljelentést tettek védett kulturális javakkal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egészségügyi dolgozó jövedelemkiegészítés

Dócziné Szabó Nikoletta

munkajogi és bérszámfejtési szakértő

NEXON

Csed, gyed, örökbefogadói díj adómentessége

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Kínai magánszemély egészségügyi ellátása

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink