Katások figyelem! Ezt érdemes mérlegelni Cikk
A kisadózó vállalkozások által választható magasabb összegű tételes adó fizetésének lehetőségéről jelentetett meg tájékoztatót a NAV.
A kisadózó vállalkozások által választható magasabb összegű tételes adó fizetésének lehetőségéről jelentetett meg tájékoztatót a NAV.
Az idén háromszor annyi cég adószámának felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mint tavaly; 2013-ban 5500, az idén viszont 16 ezer esetben nyúlt az adóhatóság ehhez a szankcióhoz - közölte a feketelista.hu.
Hogyan tudja elszámolni a végrehajtási eljárás költségeit az adózó, ha nem kapott bizonylatot a NAV-tól? Mikor kell törölni az adózó adatait a végrehajtás alatt állók listájáról, köteles-e az így okozott kárért kártérítést fizetni az adóhatóság? Olvasónk kérdésére szakértőnk, Szolnoki Béla válaszolt.
Jócskán emelkedett az elmúlt évtizedben az adóhivatal dolgozói állománya.
Lassan itt az év vége és számos elintézendő ügy és kérdés közül érdemes néhány percet fordítani a kisvállalkozások tételes adóját (az úgynevezett katát) választóknak az adózásukra, illetve ennek a fő buktatóira, valamint a következő évi lehetőségekre.
December 31-éig üzemeltethetők a 2013. március 20-át megelőzően engedélyezett, de az e rendeletben foglalt előírásoknak meg nem felelő, elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépek – hívta fel ismét az érintett vállalkozások figyelmét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Mindazonáltal nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely megtiltaná az adóalany számára, hogy gazdasági tevékenységét online pénztárgép nélkül folytassa.
Összesen 4446 társaság és egyéni vállalkozó szerepel a NAV legfrissebb, novemberi adatokat tartalmazó feketelistáján, amelyből kiderül, kik mulasztották el munkavállalóikkal kapcsolatos bejelentési kötelezettségüket.
A karácsonyi ünnephez kapcsolódóan decemberben komplex ellenőrzésekre számíthatnak a kereskedők és a vendéglátósok az észak-magyarországi régió megyéiben. Az adóellenőrök mellett pénzügyőrök és más hatóságok munkatársai is razziázhatnak - tájékoztatta a Nemzeti és Adó és Vámhivatal (NAV) regionális adó főigazgatósága pénteken az MTI-t.
A jövő év március 31-éig ne szabhasson ki bírságot a pénztárgép, taxaméter üzemeltetőjére a NAV – erről nyújtott be törvényjavaslatot két független képviselő.
Evások és könyvelőik körében elterjedt, hogy december 20-áig nem csak az egész évre fizetendő adót kell feltölteni, hanem az előleg-kiegészítésről - az eddigiektől eltérően - bevallást is kell benyújtani a NAV-hoz.
A NAV elnöke körlevelet küldött szét a régiós főigazgatóknak, illetve a Kiemelt- Adó és Vám Főigazgatóságnak, hogy nézzenek alaposan a boltosok körmére az online pénztárgépek ügyében – derül ki az index.hu birtokába jutott körlevélből.
Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban 2014 januárjában alkalmazható üzemanyagárakat.
December 20-a (péntek) több szempontból is fontos adózási határidő. Egyrészt ez a határideje a társaságiadó-feltöltésnek, és ugyancsak december 20-áig lehet az egyszerűsített vállalkozói adót fizetők körébe bejelentkezni, vagy abból kijelentkezni - írja közleményében a NAV.
A NAV rendszeresen ellenőrzi a kapcsolt vállalkozások közötti transzferárak alkalmazását, és a trükközések miatt az idei év első három negyedében már csaknem 35 milliárd forintos adókülönbözetet állapított meg emiatt - válaszolta Orbán Gábor, a nemzetgazdasági minisztérium államtitkára egy képviselői kérdésre.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette a bejelentés nélkül foglalkoztató cégek és egyéni vállalkozók legfrissebb listáját.
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől