5496 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Csaknem 350 millió forintot zárolt, 5 ingatlant és 6 gépjárművet foglalt le a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága annál a cukor- és étolaj-kereskedelmi cégcsoportnál, amely különösen jelentős összeggel károsította meg a magyar államot. A cégcsoport üzleti kapcsolatainak felgöngyölítése, partnereinek feltérképezése után további hatósági intézkedések várhatók.

Cikk

Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. Az állami adóhatóság ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik, erről február 17-ig kell nyilatkozni – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Cikk

Egymilliárd forintot meghaladó áfahiányt halmozott fel egy tejjel üzletelő, körbeszámlázó bűnszervezet, amelynek négy tagját decemberben fogták el a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói - írja az agrárhírek.hu.

Cikk

Milyen jellegű adópereket indíthatnak a vállalkozások a NAV-val szemben? Egyáltalán mennyire mernek a cégek egy ilyen perbe belemenni, amikor az adózó általában hendikeppel indul az adóhatósággal szemben? - teszi fel a kérdést egy blogbejegyzés alapján a piacésprofit.hu.

Cikk

Három – az adóztatás területén megtörtént – megmosolyogtató rövid történetet mutatunk be, amelyek azt szemléltetik, hogy olykor az adóellenőrök munkája is egészen szórakoztató. A vicces szösszenetekkel egyben megköszönjük az elmúlt évi megtisztelő bizalmukat, amelyre az idén is számítunk.

Cikk

A szilveszteri mulatság jegyében két megtörtént és nem tanulságok nélküli eset bemutatásával szemléltetjük (ezúttal a száraz jogszabályi hivatkozások nélkül), hogy miközben az adózás önmagában nem tréfás dolog, vannak olyan történetek, amelyek mosolyt tudnak csalni az arcokra, ha másért nem, akkor a legszebb öröm a káröröm jegyében.

Cikk

Idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóellenőrei, pénzügyőrei és pénzügyi nyomozói számos tipikus és nagy értékű visszaélést lepleztek le.

Cikk

Több mint ezren tiltakoztak szombat délután a fővárosban amiatt, hogy szerintük a kormány eltussolja a Horváth András által nyilvánosságra hozott adócsalási ügyet. A civil szervezetek felhívására az adóhatóság székháza előtt összegyűlt tömeg táblákkal, zászlókkal és a volt adóhatósági dolgozó miatt elhíresült zöld dossziékkal vonult a Belügyminisztériumhoz, majd a Parlamenthez. Itt Horváth is beszédet mondott, szerinte a nagy cégeket "futni hagyják", míg a kicsiket üldözik.

Cikk

Három nagy, európai uniós támogatással megvalósuló projekt befejezése várható 2014 első félévében A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), ezek együttes támogatási összege 5,5 milliárd forint - közölte a NAV az MTI-vel.

Cikk

A gazdálkodók döntő többsége megrendelte az online adatkapcsolatra képes pénztárgépet – derült ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal több tízezer adózót érintő ellenőrzése, illetve adategyeztetése után. A revizorok elenyésző számú mulasztási bírságot szabtak ki, sok esetben csak tájékoztatásra volt szükség. Az üzembe helyezett új típusú pénztárgépek száma időközben meghaladta a tízezret.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Időszaki elszámolású számla

Sinka Júlia

okleveles adószakértő, számviteli tanácsadó

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Vám és áfa

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Könyvkiadás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink