5612 találat a(z) NAV cimkére

Cikk

Két nap múlva itt van a katás egyéni vállalkozók bevallási határideje. Az ezzel is magyarázható katás kérdések sűrűsödése is indokolja, hogy a sokakat érdeklő témával foglalkozzunk. Olvasói kérdésekre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.

Cikk

Egy internetes kereskedelemben érdekelt szervezetet azzal gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy az EU-s áfaszabályok kijátszásával 4,7 milliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek – tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.

Cikk

A NAV folyamatosan figyelemmel kíséri azokat az adózókat, akik kockázatosnak minősített árukkal kereskednek. Így került a figyelem középpontjába egy Békés megyei székhelyű tüzép is, mely korábban havonta több alkalommal jelentett be tűzifa behozatalt Romániából, azonban az utóbbi időben ez a szám egyre csökkent. Az adatgyűjtés megerősítette azt a gyanút, hogy a tüzép továbbra is nagy forgalmat bonyolít.

Cikk

Közzétette honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, lakcímét adószámát, természetes személy esetében az adóazonosító jelet, akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be foglalkoztatottaik munkaviszonyát.

Cikk

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 82. § (2) bekezdése arra kötelezi a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy havonta tegye közzé a tárgyhónapban a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.

Cikk

Nyolcan már letartóztatásban vannak abból a Győr-Moson-Sopron megyei bűnszervezetből, amely illegálisan gyártott cigarettát csempészett Angliába. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bűncselekményekből származó vagyonból mintegy félmilliárd forintot biztosított.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Visszavásárolt üzletrész adózása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Készenléti jellegű munkakörben napi munkaidő

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink