5312 találat a(z) NAV cimkére

Kovács Árpád a 2013-as adóbeszedésről: a hatékonyság javulásának határai vannak Cikk

Kérdéses, hogy négyszeresére növelhető-e az adóbeszedés hatékonysága, mint ahogy az szerepel a jövő évi büdzsé tervezetében - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Közölte, hogy a munkahelyvédelmi akciótervvel még hangsúlyosabb vált, hogy a kormány által előre jelzett pályán mozogjon a gazdaság, ellenkező esetben a költségvetésben további átrendezésekre lesz szükség.

Magyar Nemzet: növelné a kormány a NAV 2013-as bevételi terveit Cikk

A fiatalok és az idősebbek járulékkedvezményeinek fedezéséhez nélkülözhetetlen az IMF-megállapodás, de mindenképpen megsarcolják az MNB-t és az adóbehajtást is tovább erősítik - írja a napi.hu.

Hatályba lép a NAV-törvény módosítása Cikk

Szeptembertől a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezetői kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, jogi vagy közigazgatási szakvizsgájú - vagy a szakvizsga alól az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnökségének mentesítésével rendelkező - kormánytisztviselő kaphat a parlament által júniusban elfogadott törvénymódosítás szerint.

Stróman-perekben bízik a NAV Cikk

Már ötven próbapert indított a NAV annak érdekében, hogy azoktól a cégvezetőktől is behajtsa az adótartozást, akik már megszüntették a vállalkozásukat.

Itt vannak a NAV üzemanyagárai szeptemberre Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Hivatalos Értesítő legutóbbi számában közzétette a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárakat.

NAV-ellenőrzés: a wellness szolgáltatók 40 százaléka nem adott számlák Cikk

Az adóhivatal által ellenőrzött gyógyászati és wellness-szolgáltatók 40 százaléka nem adott számlát Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében, többen az alkalmazottakat sem jelentették be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.

Személyes megjelenésre idézés adóügyekben: ügyfél vagy tanú? Szakértői Kommentár

Adóügyekben szinte mindig sor kerül személyes megjelenésre idézésre. Kérdés, hogy az idézett személy helyett megjelenhet-e a képviselő? A kérdés megválaszolásához tudnunk kell, hogy az adózót saját ügyében ügyfélként, más ügyében nyilatkozat tételre, vagy más ügyében tanúként idézték-e. Az adóhatóság jogszabályi háttérként mindig az Art. 122. paragrafusára hivatkozik.

Perekre készül a NAV: magánvagyonukkal is felelhetnek a strómanok és az árnyékvezetők Cikk

Sem a strómanok, sem - a háttérben meghúzódó, a céget tényleges irányító - ún. árnyékvezetők nem kerülhetik el a felelősségre vonást - tudatja közleményében a NAV.

A NAV közbeszerzésen keres kötelező biztosítót Cikk

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyílt közbeszerzésen keres biztosítót 1.455 darab gépjárműve kötelező felelősségbiztosítására (kgfb) - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Amikor a diákokat bírságolhatja az adóhivatal Cikk

Miután egy diák befejezi tanulmányait és nincs munkaviszonya, be kell jelentkeznie az adóhatóságnál és egészségügyi járulékot kell fizetnie. Ha elmulasztja, megbírságolhatja az adóhivatal.

Adóellenőrzés: 214 milliót talált egy széfben a NAV Cikk

Csaknem 140 millió forintnak megfelelő készpénzt foglalt le a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adóigazgatósága a napokban egy tatabányai nyugdíjas széfjéből; azért figyeltek fel rá, mert az ellenőrzött időszakban 214 millió forintot költött el az életvitelszerű kiadásokon felül - közölte a szervezet igazgatási főreferense csütörtökön.

Balatoni szállásokat ellenőriz a NAV Cikk

Sok szabálytalansággal, mulasztással találkoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az önkormányzatok adóellenőrei a Balaton parti szállásadók körében végrehajtott közös ellenőrzéseik során. Az eddigi ellenőrzések kétharmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, illetve hiányosságot - közölte a NAV Somogy Megyei Adóigazgatósága.

NAV-megállapítások: mennyi folyhat vissza valójában a költségvetésbe? Cikk

Az adóhatóság tájékoztatót tett közzé, miszerint a Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság revizorai átlagosan 139 millió forintot tereltek vissza a költségvetésbe. De mit is jelent ez a gyakorlatban?

NAV folyószámla rendezése. (Art.) Kérdés

Tisztelt Szakértő!Gyakorlati, munkaidő, és bankköltség megtakarítási jelentősége is van annak a kérdésfelvetésnek, hogy miért kell a NAV felé adó, vagy illeték nemekre utalni az előírt tartozást. Egyetlen hitelező van a NAV. Egyetlen adós, az adózó. Az előírások vagy önadózás, vagy előírás útján kerülnek, a törvény által meghatározott időpontban előírásra a folyószámlán. Miért kell adónemenként rendezni az oszthatatlan NAV tarozást? A folyószámla alja az érdekes, túlfizetés, vagy hátralék. Ez alapján adják ki a nullás igazolást is. Az "adótartozás" fogalma sem adónemre érvényes, hanem az összevont egyenlegre. Tudtommal sehol sem egy adónem tartozását vizsgálják, büntetik, hanem a NAV-al szembeni összevont hiányt. Technikailag is tisztább lenne, ha az adónemeken csak az előírás szerepelne, legalul pedig a NAV pénzügyi számlájára befizetett összegek, legalul pedig az egyenleg. Megtehetem e azt, hogy már most csak egy adószámra utalok, és nem rendezem az adónem egyenlegeket. Arra figyelek csak hogy az összevont egyenleg nulla, vagy többlet legyen. Ha időnként a 17-el rendezem, vajon nem az derül ki ebből is hogy felesleges az adónemek közötti utalás, rendezés. A kérdésem az lenne,hogy büntethető vagyok e ha a fenti módon rendezem a NAV folyószámlát, és ezzel időt és pénzt takarítok meg. Annyira evidensnek tűnik a kérdésfeltevés, hogy tartok tőle hogy valami lényeges elkerüli a figyelmemet. A választ előre is köszönöm.Kakuk László

Hogyan kell kiszámlázni az ingatlan-bérbeadás díját? Cikk

Az adóhatóság gyakran kreál Alaptörvény-ellenesen kötelező magatartási szabályokat. Az egyik ilyen, hogy a hatóság szerint a magánszemély által kiszámlázott bérleti díjat tartalmazó számlán fel kell tüntetni a kifizető által levont adó- és járulékelőleget. Ha ezt nem teszi meg a magánszemély, akkor a NAV álláspontja szerint ez azt bizonyítja, hogy a kifizető által nem lett levonva az adó és járulékelőleg.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó fejlesztési tartalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Fejlesztési tartalék feloldása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink