hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Balatoni szállásokat ellenőriz a NAV

  • MTI

Sok szabálytalansággal, mulasztással találkoznak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az önkormányzatok adóellenőrei a Balaton parti szállásadók körében végrehajtott közös ellenőrzéseik során. Az eddigi ellenőrzések kétharmada tárt fel valamilyen szabálytalanságot, illetve hiányosságot - közölte a NAV Somogy Megyei Adóigazgatósága.

A NAV operatív ellenőrei az illetékes önkormányzatok kurtaxa (napi idegenforgalmi adó) ellenőrei egymást segítve végzik az ellenőrzéseket a szállásadók körében. A  közös revizori fellépéstől a szektor önadózási hajlandóságának javulását várják a hatóságok. Az alapvető célja, az adóbevételek növelése, mind az idegen forgalmi adó, mind pedig az személyi jövedelemadó (SZJA) és egyéb adónemek tekintetében - olvasható a közleményben, mely szerint a mulasztók több százezres bírságra számíthatnak.

Az önkormányzati adóellenőrök a kurtaxa alapját ellenőrzik (vendégkönyv, vendégek meghallgatása), az adóellenőrök pedig összevetik az idegenforgalmi adó (IFA) ellenőrök által feltárt adatokat a nyilvántartásokkal, a kiállított bizonylatokkal, vagy jegyzőkönyvbe rögzítik a feltárt adatokat és beidézik a szolgáltatót a szükséges nyilvántartásokkal és bizonylatokkal. A NAV revizorai a szállásadóknál próbaszolgáltatást is végeznek, azaz kibérelhetik a kínált szobákat. Ez utóbbi kapcsán a NAV arról tájékoztatott: az érintett településeken a szállásadók együttműködőek voltak, ám az ellenőrzés hírére délutánra már egy kiadó szobát sem találtak a revizorok.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Lakcím nélküli lakos bejelentése

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Jogos-e a szervízdíj ilyen formája?

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink