5295 találat a(z) NAV cimkére
Újabb karbantartás az eBEV portálon
Cikk
Ma délutántól nem lesz elérhető az eBEV honlapja.
Mégis kell pénztárgép a házhoz járó és helyszíni szolgáltatóknak?
Cikk
Az Adózóna értesülései szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az eddigiektől eltérően ítéli meg az ügyfél otthonában vagy az általa megadott helyszínen nyújtott szolgáltatások esetén a pénztárgép-kötelezettséget (ide tartozhatnak például a masszőrök vagy a gépjárműjavítási tevékenységet végzők).
Karbantartás és üzemszünet lesz az eBEV portálon
Cikk
Legközelebb pénteken délutántól lesz karbantartás az eBEV portálon – tájékoztatott a NAV.
Új főigazgatója van a NAV-nak
Cikk
Február 1-jétől Rási Kálmán pénzügyőr ezredes, korábbi főigazgató-helyettes a NAV Központi Irányítás főigazgatója – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Sms-ben is kérhető az adóbevallás elkészítése a NAV-tól
Cikk
A NAV ebben az évben mindenkinek, mintegy 3,8 millió magánszemélynek, elkészíti az adóbevallási tervezetét a kifizetőtől, munkáltatótól érkezett adatszolgáltatás alapján, olvasható az NGM honlapján.
Felmentették a NAV főigazgatóját
Cikk
Tállai András, az adóhivatal vezetője felmentette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Irányítás főigazgatói pozíciójából Marsi Márta Erzsébetet – idézi a Magyar Nemzet értesülését a napi.hu.
NAV revízió-megállapítás után
Kérdés
Tisztelt Szakértő! A volt cégemnél a 2011. évet ellenőrizte a NAV és a gépkocsi-költségtérítéseket bérré nyilvánította, ezért megbírságolta a céget. Az a kérdésem, hogy ha a cégnek kellett megfizetnie az egyéni járulékokat, erről az évről kaphatok-e új igazolást, ha igen, akkor kinek a kötelessége azt adni. Szeretném a nyugdíjamat emiatt újraszámoltatni, ez lehetséges? Továbbá nem esett szó az szja megfizetéséről, úgy gondolom, ezt a munkavállalóknak kell majd megtenniük. Kérdésem: honnan értesülök arról, hogy mennyit kell fizetnem? Válaszukat előre is köszönöm szépen!
Ezt ígéri a NAV a korrupcióval szemben
Cikk
Az idei évben is folytatni kell az adóhivatalban foglalkoztatottak feddhetetlenségét érintő, a közélet tisztaságának megsértésére vonatkozó, korrupcióra utaló panaszok, közérdekű bejelentések tényszerű és objektív kivizsgálását, illetve a hivatalból tudomásra jutott szabálytalanságot, visszaélést tartalmazó adatok, információk ellenőrzését – szögezi le Baracsi Attila főosztályvezető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2017. évi integritási és korrupciós kockázatok kezelésére irányuló intézkedési tervében.
Újítás a NAV-tól: adófizetés bankkártyával interneten keresztül is
Cikk
Interneten keresztül, bankkártyával is kiegyenlíthető lesz az adótartozás. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozatosan vezeti be idén az új szolgáltatást.
Január 31. – Jogvesztő határidő a környezetvédelmi termékdíjban
Cikk
Tapasztalatok szerint a gazdálkodók akkor is sokszor a készletre vételkor állapítják meg a termékdíjat, ha ezt nem így jelentették be a NAV-nak. Bár azt lehetne feltételezni, hogy a termékdíj korábban történő megfizetésével nagy kockázat nem keletkezik, a helytelen gyakorlatot is mulasztási bírsággal sújtja a NAV – figyelmeztet a Mazars.
Az adóamnesztia feltételei és határideje
Cikk
Utólagos adófizetés: hivatalosan ez a neve a legújabb adóamnesztiának, amely meghatározott jövedelmekre, átmenetileg vonatkozik. A feltételekről és a részletes szabályokról a NAV tájékoztatót közölt.
Bt.-beltag anyagi felelőssége
Kérdés
Tisztelt Szakértő! Olvastam az egyszemélyes kft. tulajdonosának a felszámolás utáni anyagi felelősségére vonatkozó kérdésre adott válaszát, és az első kérdésem, jól értettem-e, hogy a felszámolás lezárásának jogerőre emelkedése után 60 nappal senki nem léphet fel követeléssel semmilyen formában (bíróság, végrehajtó, NAV stb.) a volt tulajdonos, ügyvezető ellen? Ugyanez vonatkozik esetleg a bt. beltagjára is? Tisztelettel: Óré András
Így fizetheti adóját bankkártyával
Cikk
Ki és milyen közterheket fizethet bankkártyával? A szabályokról információs füzetet jelentetett meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Ők a NAV nagy adósai
Cikk
Csaknem 2100 nem magánszemély tartozik 100 millió forintnál nagyobb összeggel az állami adóhatóságnak.
A bejegyzett élettársaknak késedelmi kamattal együtt utalja vissza a NAV az illetéket
Cikk
A gazdasági tárca elfogadja az ombudsman, illetve az Igazságügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériumának az álláspontját, mely szerint a bejegyzett élettársakat úgy kell tekinteni, mintha házastársak lennének. A bejegyzett élettársak ezért éppúgy, mint a házastársak mentesülnek az ajándékozási és örökösödési illeték megfizetésének kötelezettsége alól – közölte az NGM.