45 találat a(z) MKOE cimkére

Cikk

Az AVDH az állam által biztosított ingyenes e-aláírás, ami számos űrlap benyújtásához kötelező kellék. Az AVDH néhány napja még csak akadozott, majd 2024. 03. 19-én karbantartották, ami nem sikerülhetett jól, mert az AVDH azóta se megy – írja közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE).

Cikk

A NAV 2020. 12. 03-án kihelyezte, majd eltávolította a 2008-as bevallás 14.0-és verzióját, majd visszahelyezte a 13.0-ás verziót. A 14.0-ás verzióra elutasító nyugtát küld jelenleg is a NAV. A bevallás módosítására a 485/2020. kormányrendelet miatt volt szükség. Sajnos az adóhatóság Központi Irányításán a Bevallás Főosztálynak 22 nap alatt csak egy hibás verziót sikerült elkészíteni – írja közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE).

Cikk

„Sajnálatosnak tartjuk a cégkapukra – egyeztetés és szűrés nélkül – kiküldött levélszemeteket, amelyekben a bárki által letölthető, hiányos és hibás kormányzati munkáltatói igazolásminta szerepelt. A cégkapus üzenetek ügyfelek számára való ’magyarázása’ az elmúlt napon több órát is elvehetett a könyvelők munkaidejéből, amit a kormány ismét nem fog megtéríteni, pedig az a könyvelőknek okozott kár” – írja közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.

Cikk

A katázás szigorítási szándéka azért állhatott elő, mert sajnos a kormány nem értette meg, hogy a munkaviszony és a vállalkozási/megbízási jogviszony jelenleg nem választható szét – írja az Országos Sajtóirodához küldött közleményében a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE). Hozzátéve: „eljött az ideje, hogy erről Magyarországon részletes jogszabályi definíció készüljön, amire eddig se a Nemzetgazdasági Minisztérium, se a Pénzügyminisztérium nem volt hajlandó, az erre vonatkozó megkereséseink ellenére sem”.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kiva megszűnése

Lucz Zoltánné

adószakértő

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink