598 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

Cikk

Romániában tavaly február óta először ismét egyszámjegyűre lassult az éves infláció júliusban: az országos statisztikai intézet (INS) pénteken közzétett adatai szerint a múlt hónapban 9,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban – közölte az MTI.

Cikk

2023. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, ezen belül viszont a ruházkodási cikkek 1,4, az élelmiszerek 0,9, a tartós fogyasztási cikkek pedig 0,5 százalékkal kevesebbe kerültek, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Cikk

Ha figyelemmel kísérjük az irányadó kamatok változását a fejlett világban és Magyarországon, akkor egymással ellentétes trendeket vehetünk észre. Míg az eurózónában és az USA-ban még mindig ütemesen emelkedik az alapkamat, addig itthon már a harmadik kamatvágást hajtotta végre az MNB az elmúlt két hónapban – írja a Global Tax-Office Kft. összefoglalójában, melyben a 30. hét pénzpiaci és gazdasági olyan eseményeit veszi sorra.

Cikk

A jelenleg elérhető prémium állampapírok forgalmazása lezárul, ezzel egy időben egy új, 10 éves futamidejű inflációkövető állampapír válik elérhetővé a befektetők számára – közölte tegnap az Államadósság Kezelő Központ. Az új papír esetében azonban nem csak a futamidő hosszabbodik meg, a kamat is alacsonyabb lesz, a kamatprémiumot ugyanis jelentősen lecsökkentik. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, mit jelent ez a befektetők számára.

Cikk

A KSH adatai alapján májusban a kedvezmények nélküli átlagbér 377 600 forint volt. Ez egy év alatt 17,9 százalékos emelkedés, ami azonban elmarad a 21,5 százalékos inflációtól. A bérek vásárlóereje tehát csökkent a tavasz utolsó hónapjában, de vajon egy átlagos keresetű ember hitelfelvételi képessége is romlott? A kérdésre a Bankmonitor szakértői válaszolnak.

Cikk

Júniusban az előzetesen közöltnek megfelelően 17 havi mélypontra enyhült az éves infláció az euróövezetben, főként az energiaárak csökkenésének köszönhetően – derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adataiból.

Cikk

Fokozatos élénkülést mutat a kiadó lakóingatlanok piaca. A kínálat növekedése mellett a kereslet is felfutóban van, mindez a bérleti díjak gyorsulását hozhatja a felvételi ponthatárok kihirdetésével – írja az ingatlan.com legújabb elemzésében.

Cikk

A legutóbbi kormányinfón elhangzottak szerint majd csak szeptemberben születhet döntés az esetleges évközi nyugdíjemelésről. A Bankmonitor számításai szerint viszont már júniusban indokolt lett volna egy 4,6 százalékos emelés annak érdekében, hogy a nyugdíjak – a törvényi előírásoknak megfelelően – megőrizzék a reálértéküket. Az egy hónappal frissebb inflációs adatok ismeretében ez a szám már 4,7 százalékra tehető.

Cikk

A jelenleg vásárolható BMÁP-sorozat következő kamatperiódusra szóló kamata csaknem 4 százalékpontot fog zuhanni a mostani periódushoz képest. Ezzel a Bankmonitor.hu szakértői szerint végleg eldőlt a kamatverseny az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír és vetélytársa, a Bónusz Magyar Állampapír között – írja közleményében a Bankmonitor.hu.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rezsiköltség-elszámolás számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlanáfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan-bérbeadás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink