483 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

100 bázispontos kamatemelésre számítanak az elemzők Cikk

Kamatdöntő ülést tart kedden az MNB Monetáris Tanácsa, mely nagyon nehéz helyzetben van, hiszen a megfelelő monetáris kondíciók mellett friss GDP- és inflációs prognózist is közzé kell tennie. Ebbe pedig már bele kell kalkulálnia az orosz-ukrán háború hatásait is, melyeket egyelőre az elemzők is csak nagyon óvatosan mernek megbecsülni – írja a Portfolio.hu, amely szerint rég nem látott nagy kamatemelés jöhet.

Újabb lakossági állampapírok kamatai emelkednek Cikk

Újabb lakossági állampapírok kamatai emelkednek – jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Nagyok a különbségek a nyugdíjpénztári hozamok közt Cikk

Az önkéntes nyugdíjpénztárak -7-26 százalék közti hozamot értek el 2021-ben, az átlagos nettó hozam 2,63 százalék volt. A magas infláció mellett ez negatív reálhozamot jelent, míg 10 és 15 éves távon a szektor infláció feletti hozama továbbra is 2-4 százalékos sávban alakul. A tavalyi hozamokra 2020-hoz hasonlóan hatással volt a koronavírus, illetve az év második felének makrogazdasági folyamatai, különösen a világviszonylatban erős inflációs nyomás – írja honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Így értékeli a februári inflációt az MNB Cikk

2022 februárjában az éves összevetésben számított infláció 8,3 százalék volt. A maginfláció és az indirekt adóktól szűrt maginfláció 8,1 százalékon alakult. Az infláció 0,4 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest, amit főként az élelmiszerek, illetve az iparcikkek árindexének növekedése magyaráz. Januárhoz képest a maginfláció 0,7 százalékponttal nőtt, amihez mindhárom termékcsoport (feldolgozott élelmiszerek, iparcikkek és szolgáltatások) áremelkedésének a gyorsulása hozzájárult, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján közzé tett elemzésben.

MNB: egyhangúlag döntött a monetáris tanács a kamatemelésről Cikk

Egyhangúlag, 9 szavazattal döntött a monetáris tanács a jegybanki alapkamat 3,40 százalékra, az egynapos és egyhetes fedezett hitel kamatának 5,40 százalékra, az egynapos betét kamatának 3,40 százalékra emeléséről februári kamatdöntő ülésén – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvében.

Utoljára 2007 augusztusában volt ilyen magas az infláció Cikk

2022. februárban a fogyasztói árak átlagosan 8,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Utoljára 2007. augusztusban volt ilyen magas az infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,1 százalékkal nőttek, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Közel 31 éves csúcson az infláció az OECD-ben Cikk

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban átlagosan 7,2 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés januárban a decemberi 6,6 százalék után.

Egekbe szökik az infláció, húsz éve nem látott ilyet Magyarország Cikk

Átlagosan 9 százalék lehet a magyarországi infláció, és ez 2023-ban is csak 7 százalékra csökken – írja a Portfolio.hu a Raiffeisen Bank szakembereinek friss elemzésére hivatkozva.

Egekbe szöktek a termelői árak az egy évvel ezelőttihez képest Cikk

Az ipar belföldi értékesítési árai 35,7, a forintban mért exportárak 15,5 százalékkal emelkedtek januárban. Az ipari termelői árak átlagosan 22,3 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az áremelkedés ütemét elsősorban az alapanyag- és energiaárak, valamint a munkabérek növekedése befolyásolta – közölte ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Februárban enyhén csökkent a konjunktúraindex Cikk

A januári emelkedés után februárban hibahatáron belül, de csökkent mínusz 0,5 pontra 0,1 pontról a GKI konjunktúraindexe, amely a lakossági bizalmi index és az üzleti bizalmi index súlyozott átlaga – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

Itt a legfrissebb inflációs adat, ennyivel nőttek az árak az euróövezetben Cikk

Rekordszintre gyorsult januárban az euróövezeti infláció, miközben a maginfláció három hónapja a legalacsonyabb lett.

Rendkívüli nyugdíjemelés a magas infláció miatt Csehországban Cikk

Tekintettel a tavalyi magas inflációra, júniustól 8,2 százalékos rendkívüli nyugdíjemelésre kerül sor Csehországban – döntött szerdán a cseh kormány.

Óriási drágulás a mezőgazdaságban: 31 százalékkal nőttek a termelői árak Cikk

Tavaly decemberben 31 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az elmúlt évben átlagosan 19,3 százalékos emelkedést mért a statisztika – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. A decemberi éves drágulás 2,8 százalékponttal volt magasabb a novemberinél.

Infláció: főként az élelmiszerek drágultak januárban Cikk

Főként az élelmiszerek, kisebb részben az iparcikkek és a piaci szolgáltatások árindexének növekedése nyomán januárban az infláció 0,5 százalékponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. A maginfláció 1,0 százalékponttal nőtt, amihez mindhárom termékcsoport – a feldolgozott élelmiszerek, az iparcikkek és a szolgáltatások – áremelkedésének gyorsulása hozzájárult – állapította meg a januári inflációs adatokhoz fűzött kommentárjában a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A szerb kormány befagyasztotta az üzemanyagárakat Cikk

Rögzítette az üzemanyagárakat a következő egy hónapra a szerb kormány, hogy féken tartsa az inflációt – közölte a Vecernje Novosti a kormány döntését pénteken.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országbeli állampolgár bejelentése

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Kkv besorolás – transzferár-kötelezettség 1-2. rész

Kiss Péter

adószakértő

TruTax Kft.

EMVA támogatás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink