hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kiszámíthatatlan állami szabályokra panaszkodott Mészáros Opusának igazgatósági elnöke

  • hvg.hu

„Úgy érezzük magunkat, hogy először azt mondják a versenypályán, hogy el kell indulni 3600 méteren, majd szólnak, hogy lesz egy gát, aztán lesz tizenkettő, utána még vizes akadály is” – jelentette ki Vida József, a Mészáros Lőrinchez tartozó Opus Global igazgatóságának elnöke – írja a hvg.hu.

Hogyan tudnak a legnagyobb magyar cégek alkalmazkodni a mostani gazdasági helyzethez? Erről beszélgettek a vállalatok vezetői a Portfolio Budapest Economic Forum című konferenciáján.

Először azt mondták, hogy extraprofitadó, ma a profit ebben már nincs is benne, ezt spékelték meg árszabályozással – sorolta Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója, hozzátéve, hogy a tőke kihelyezése az EU-n belül is nehezen megy. Az olaj- és gázipar Európa-szerte elmarad most a globális teljesítményétől, amit azzal magyarázott, hogy Európában túl szigorúak a szabályok.

A teljes cikket itt olvashatja el.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Őstermelői bevétel-e az állami támogatás

Lepsényi Mária

adószakértő

Egyéni vállalkozóból őstermelő szja

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink