562 találat a(z) INFLÁCIÓ cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a tartós élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatát, és ennek alapján hat javaslatot fogalmazott meg, amelyek hozzájárulhatnak a hatékonyabb versenyviszonyokhoz, ezen keresztül pedig az árak mérséklődéséhez – közölte a versenyhivatal.

Cikk

Az áremelkedések hatására a magyarok döntő többsége igyekszik csökkenteni kiadásait (86%) és az otthoni energiafogyasztását (85%) – mutat rá az EY reprezentatív kutatása. A szárnyaló infláció ellenére ugyanannyi gyógyszert és okostelefont vásárolunk, inkább a ruházatunkon és az utazásokon spórolunk. A gyengülő piaci kereslet mellett a hazai vállalkozásoknak kiemelkedő fogyasztói élményt kell nyújtaniuk vevőiknek, ha versenyben akarnak maradni.

Cikk

2022-höz képest megduplázódott azok száma, akik az erősödő inflációs környezetben visszafogják költéseiket. Még a lengyelek, a csehek és a szlovákok is bátrabban költekeznek, mint a magyarok – derült ki a Publicis Groupe második éve futó régiós felméréséből.

Cikk

A magyar gazdaság a veszélyes nemzetközi környezetben is elkerüli a recessziót, 2023 egészében 1,5, jövőre 4 százalékkal növelheti teljesítményét – áll a Pénzügyminisztérium által az Európai Bizottságnak megküldött Konvergencia Programban. Az infláció csökkenése az év második felében felgyorsul, az év végére az áremelkedés üteme egyszámjegyűre mérséklődik a tárca szerint. A kormány tervei szerint a költségvetési hiány jövőre 3 százalék alá, az államadósság aránya 66,7 százalékra mérséklődik.

Cikk

Bár az átlagfizetések meredek emelkedőn vannak, az infláció miatt kevesebb jut a takarékoskodásra a K&H összeállítása szerint. A pénzintézet felmérése szerint a múlt év utolsó negyedében 3 millió forintot tett ki az érintettek megtakarítása, amely 12 százalékos éves növekedésnek felel meg, szemben az egy évvel korábbi 20 százalékos emelkedéssel. A felmérés szerint a megkérdezett háztartások jövedelme 2022 utolsó negyedévében megközelítette a 494 ezer forintot, ami 10 százalékos emelkedést jelent éves szinten, 2020 azonos időszakához viszonyítva pedig majdnem 20 százalékos többletnek felel meg.

Cikk

Idén május 1-jéig tíz bank emeli meg számlaköltségeit a tavalyi infláció miatt. Az egyoldalú díjemelésekre csak a jogszabályok szerint történhet, ennek betartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ellenőrzi. Az ügyfeleknek – januárig megkapott éves számlakimutatásuk segítségével is – érdemes áttekinteni számlaterheiket, s számla- vagy akár bankváltással költséget spórolni, olvasható az MNB honlapján.

Cikk

Az aktuális gazdasági helyzet kedvez az alternatív befektetéseknek, így a BÁV 2023-ban készült műtárgybefektetési indexe, minden eddigi eredményt túlszárnyalva, 8 százalékos növekedéssel 40,6 pontos eredményt ért el. Bár a megkérdezettek csak 17 százaléka vár anyagi javulást az elkövetkező időszakban, mégis 80 százalékuk szerint jó választás a műtárgybefektetés, mert az inflációval arányos vagy akár azt meghaladó hozamot is realizálhat. A felmérés szerint a Z generáció tagjait jellemzi leginkább a vállalkozókedv, akik az online aukciók iránt is aktívan érdeklődnek. Az ékszerek népszerűségét nemcsak az üzleti eredmények, de a visszajelzések is alátámasztják, az elmúlt 5 évben ugyanis 35-ről 53 százalékra nőtt a kategória iránti érdeklődés, mellyel most már tartósan a második helyen szerepel a preferált műtárgytípusok listáján – írja sajtóközleményében a BÁV.

Cikk

A hazai munkavállalók többsége nem kapott fizetésemelést, ahol emelték a béreket, ott a munkáltatók többnyire maguktól tették az egyre növekvő megélhetési költségek miatt – közölte a Work Force munkaerő-kölcsönzéssel és munkaerő- közvetítéssel foglalkozó társaság.

Cikk

A gazdasági szakértők idén is magas inflációra számítanak az ifo német gazdaságkutató intézet (ifo Institut – Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München) és az Institut für Schweizer Wirtschaftspolitik svájci gazdaságpolitikai intézet csütörtökön publikált negyedéves kutatási eredményei szerint.

Cikk

Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai hivatala, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán azt közölte, hogy az Egyesült Államokban a fogyasztói áremelkedés éves összevetésben 5 százalékra, 2021 májusa óta a legalacsonyabbra mérséklődött a februári 6,0 százalékról. Az elemzői várakozások átlagában 5,2 százalékos márciusi inflációs adat szerepelt.

Cikk

A Monetáris Tanács döntése alapján 2014 januárjától a jegybank havi rendszerességgel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált fogyasztóiár-index statisztika megjelenésének napján 10 órakor teszi közzé inflációs alapmutatóit, amely kiegészül egy rövid, leíró jellegű szöveges értékeléssel.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Mi a kiindulás helye belföldi kiküldetési rendelvénynél?

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Passzív időbeli elhatárolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Végleges pénzeszközátadás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 február
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 1

Együttműködő partnereink