hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Altató- és lélegeztetőgép kartellt tárt fel a GVH

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.

A nemzeti versenyhatóság vizsgálata feltárta, hogy a magyar altató- és lélegeztetőgép piac jelentősebb szereplői, a Dräger Medical Kft., a GE Hungary Kft. és forgalmazója, az Aladdin Medical Kft., valamint a HOGE Orvosi Műszer Kft. még jóval a járvány előtt 2015-ben megállapodtak egymással a verseny korlátozásáról egy, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által tervezett, 6 milliárd forintos központi eszközbeszerzés kapcsán.

A versenyhivatali eljárás megállapította, hogy a tervezett tenderrel kapcsolatban a cégek – kezdetben külön-külön folytatott – lobbitevékenysége egy idő után jogsértő egyeztetésekbe csapott át. Ezek során a vállalatok megállapodtak egymással a beszerzés nagyságrendileg 40%-40%-20%-os arányú felosztásáról, valamint a részletes ajánlati áraikról, amelynek bizonyítékait a versenyhatóság a helyszíni kutatások során több résztvevőnél is megtalálta. A cégek úgy tervezték megvalósítani a megállapodásukat, hogy a felosztással kedvező irányba befolyásolják a közbeszerzési kiírást.

A jogsértés miatt a GVH Versenytanácsa összesen 669 millió forintos bírságot szabott ki a vállalkozásokra. A döntés tekintettel volt a vállalatok pénzügyi teljesítőképességére és arra is, hogy közülük többen kis- és középvállalkozásnak minősülnek. A nemzeti versenyhatóság bírságcsökkentő körülményként vette figyelembe, hogy az érintett cégek egyike – a Dräger Medical Kft. – egyezségi eljárás keretében elismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslat lehetőségéről és belső vállalati megfelelőségi program bevezetését vállalta a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében.

„A közbeszerzési kartellek felszámolására különös hangsúlyt fektetünk, mellyel a központi költségvetés forrásait, a magyar emberek pénzét védelmezzük. Tapasztalataink szerint a közbeszerzési kartellek akár 30-40 százalékkal is megemelhetik a megrendelések árát, ezért is lépünk fel szigorúan a tiltott együttműködések ellen. Az összejátszó cégekre kirótt versenyjogi bírság mellett komoly büntetőjogi és polgári jogi (kártérítési) következménye is lehet az ilyen cselekedeteknek.” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: VJ/47/2016.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink