1764 találat a(z) EU cimkére

Cikk

Az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárásban az Európai Unió Bíróságához fordult Magyarországgal szemben, mert véleménye szerint az energiahálózati díjakra vonatkozó jogszabályai miatt nem felel meg maradéktalanul a harmadik energiaügyi csomagnak – közölte az uniós bizottság csütörtökön.

Cikk

Kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a „Stop Soros” törvénycsomag miatt, illetve bírósági szakaszba lépett a menekültügyi szabályozás miatt korábban megindított jogsértési eljárás – jelentette be csütörtökön az Európai Bizottság.

Cikk

Bár még vitatkoznak a végleges számokról, a mostani elképzelések szerint Magyarországnak az előző ciklushoz képest mintegy negyedével kevesebb, 17,9 milliárd euró (mintegy 5,76 ezer milliárd forint) kohéziós támogatást irányoz elő az Európai Bizottság (EB) a 2021-2027-es időszakra vonatkozó uniós költségvetésről szóló javaslatában – erősítette meg Marc Lemaître, az Európai Bizottság regionális és várospolitikáért felelős főigazgatóságának (DG REGIO) főigazgatója a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara budapesti rendezvényén, kedden.

Cikk

Az EU körülbelül 150 milliárd forinttal (473,4 millió euróval) kíván hozzájárulni a kohéziós alapból a budapesti 3-as metróvonal teljes felújításának költségeihez. Ez lesz a negyedik nagy infrasrukturális beruházás eddig, amire Brüsszel a 2014 és 2020-as keret terhére áldását adta.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Általánosságban szeretnék a kérdésemre választ kapni: Ha egy magyar adóalany (kft.) eszköz javítását végzi Magyarországon egy gyárban, és ezt a szolgáltatást például egy Japánban bejegyzett cég rendeli meg, aki kifejezetten kéri, hogy áfát ne számlázzunk, hiszen harmadik országbeli adóalany, akkor ezt megtehetjük-e, vagy mit kell vizsgálni annak érdekében, hogy helyesen járjunk el? Ugyanez a kérdés, ha ez a megrendelő EU-s cég, EU-s adószámmal? A NAV 29. füzete szerint a teljesítés helye a cég gazdasági letelepedésének helye. Magyarán, ha van illetőségigazolásunk, akkor számlázhatunk "reverse charge" eljárással? Fontos, hogy a javítási szolgáltatást belföldön végezzük. Köszönöm előre is!

Cikk

Egyre több családi kisgazdaság kénytelen felhagyni a termeléssel az Európai Unióban. A zöldek és a baloldal felmérései szerint a legutóbbi tíz évben három percenként történt egy ilyen kényszerű pályaelhagyás. Az ok: az agrártámogatások 80 százalékát a termelőknek a 20 százaléka kapja – szemlézi az Agroinform.hu a topagrar.com írását.

Kérdés

Külföldről kapott EU-s eurós előlegszámlát, melynek dátuma 2018. 06. 26 és 2018. 07. 05-én lett fizetve, a teljesítés és a végszámla 2018. 08. hóban várható. A külföldi előlegszámla érinti-e a havi áfabevallást és az A60-as bevallást? Ha igen, melyik hónapban? Esetleg csak a végleges teljesítés napján kell az áfa- és A60 bevallásban szerepeltetni? Köszönettel várom válaszukat.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Be nem fizetett jegyzett tőke

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

40 év alatti anyák szja-mentessége

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Ingatlan-bérbeadás egyéni vállalkozó

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 január
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Együttműködő partnereink