1811 találat a(z) EU cimkére

Cikk

Remélem a jogalkotási feladatok előkészítéséért felelősek nem esnek abba a hibába, mint amibe én; tudniillik elfelejtkeznek egy több mint négy éve elfogadott irányelvi változtatás 2013. január 1-jei hatályba lépéssel történő átültetéséről. Miről is van szó?

Cikk

A kormány nem akar vagyonadót bevezetni, nem kíván változtatni az egykulcsos adón, viszont esetleg tudna engedni a jegybankot terhelő tranzakciós illetékből, ha ettől függne a nemzetközi szervezetekkel folyó tárgyalások sikeres kimenetele, de ehhez meg kell várni az Európai Bizottság álláspontját - mondta Varga Mihály, az IMF-EU tárgyalásokat vezető miniszter pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Cikk

Nem volt meglepő az Európai Központi Bank (EKB) véleménye a tranzakciós illetékről - mondták egybehangzóan az MTI által megkérdezett elemzők kedden. Úgy vélték: az EKB véleménye nem befolyásolja, és semmiképp nem gátolja az IMF/EU-val folyó hiteltárgyalásokat, de ha a tárgyalófelek úgy látják, akkor törvényt is módosíthat a magyar parlament az EKB véleményének ismeretében.

Cikk

Az Európai Bíróság szerint az áfalevonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt is csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Ezt fogalmazta meg az Adózóna szakértője néhány nappal ezelőtt.

Kérdés

Egy magyarországi Kft Olaszországból árut (nem mezőgazdasági) vásárol, melyet kamionnal Romániába szállítanak. A kamionon szállított árunak csak egy részét vásárolja meg, amelyet majd Bulgáriában kíván értékesíteni.Az értékesítés időpontjáig bizományban annál a cégnél őrzik az árut, amely a rakomány többi részét megvásárolja. Kell-e romániai telephelyet létesíteni az ügylet miatt, vagy értékesítheti háromszög-ügylet keretében Bulgáriában az áruját? Kell-e a magyar kft-nek Romániában adószámot kérni? 1.) variáció 2.) variáció A- Olaszország eladó A- Olaszország eladó B- Magyar Kft közbenső vevő B- Románia tárolás helye C Magyar cég?????? C- Bulgária Végső vevő D-Bulgária Végső vevő. Hogyan kell a magyar kft-nek az áfával elszámolni? Milyen dokumentumok szükségesek az áru útjának igazolására?Köszönettel

Kérdés

Milyen tipusú értékesítésnek számít, ha a számla címzettje és fizetője Kína, de a szállítási cím Németország (Europai Unió)?

Kérdés

Találkoztak-e már azzal a problémával, hogy a cég már hamarabb szállít ki uniós országba, mint ahogy az uniós adószámot megigényelte volna az adóhivataltól, Mi van ilyenkor a már kiállított...

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi gazdaság tagjának adószámkérése

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áru vagy szolgáltatás?

Pölöskei Pálné

adószakértő

5%-os lakásépítési áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink