6958 találat a(z) Áfa cimkére

NAV: két évig marad az új építésű lakások 5 százalékos áfája Cikk

Tájékoztató jelent meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) oldalán az 5 százalékos lakásáfa 2025. január 1-je után hatályos szabályainak alkalmazásáról.

Harmadik országban végzett karbantartáshoz használt alkatrészek: áfa és vám Cikk

Karbantartáshoz kiszállított alkatrészek papírmunkájáról érdeklődött olvasónk. Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.

Kártérítés vagy kártalanítás Kérdés

Hulladékértékesítés Kérdés

Már 1226 milliárd forint áfa hiányzik a költségvetésből Cikk

Rég volt az év tizenegyedik hónapja annyira kedvező a költségvetés szempontjából, mint az idei, hiszen legutóbb 2019 novemberében termelt a mostaninál kisebb hiányt a költségvetés. Ennek ellenére meglehetősen visszafogott örömmel tudatta ezt a tényt a Pénzügyminisztérium két héttel ezelőtt. Most, megismerve a részleteket, az is látszik, miért lehetett visszafogott hangvételű a korábbi közlemény, hiszen az év utolsó előtti hónapja sem hozott markáns fordulatot a költségvetési folyamatokat illetően. Bődületesen sok pénz hiányzik egyes bevételi sorokról, miközben egyes kiadási sorokon az egész évre tervezettnél is sokkal többet költöttek el – írja a 444.hu.

Piaci ár alatti értékesítés áfája Kérdés

Online oktatás EU-beli magánszemélyeknek Kérdés

Bankkártyás fizetés tranzakciós díjának továbbszámlázása Kérdés

Átalányadózó Svájcba történő számlázás Kérdés

Fogászati termékek közösségen belüli adómentes beszerzése 2. Kérdés

Heuréka! Az Adózóna podcastsorozata – 23. rész: a különbözeti adózás specialitásai Cikk

Milyen esetekben vonható különbözet szerinti adózás alá az adott ügylet az áfatörvény alapján? A különbözeti adózás mint speciális jogállás jogszabályi előírásairól, gyakorlatban felmerülő kérdéseiről konkrét példákkal az Adózóna szakértői szakmai eszmecseréjét hallhatják. A mikrofonnál: Gyüre Ferenc adótanácsadó, Nagy Norbert, a Global Tax-Office Kft. adózási szakértője.

Meghatalmazás ellenére sem tudtam az áfaevallást beadni Kérdés

Utazásközvetítői jutalék áfa tartalma Kérdés

Tisztított víz értékesítée Kérdés

Személygépkocsi üzembehelyezési költsége, áfalevonás Kérdés

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Turisztikai idénymunka egész évben nyitva tartó szállodában

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Munkaidő/pihenőidő beosztásának szabályai

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Ráaktiválás értékcsökkenés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 június
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink