hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Részmunkaidő segítenék a gyermekvállalásból visszatérőket a versenyszférában is

  • MTI

Járulékkedvezményért cserébe a versenyszférában is részmunkaidős foglalkoztatás segítené a gyermeknevelésből visszatérőket a családok védelméről szóló kétharmados törvényjavaslat szerint; a jogszabálytervezetben újradefiniálják a család fogalmát is - mondta el Harrach Péter az MTI-nek. A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője jelezte: a kormánypárt szeptemberben terjeszti be a javaslatát, és a változtatások, ha a parlament is jóváhagyja azokat, januártól életbe léphetnek.

Harrach Péter tájékoztatása szerint rögzítenék, hogy a gyermeknevelésből visszatérő szülők a versenyszférában is választhatják a részmunkaidős - négy- vagy hatórás - foglalkoztatást. Ezt kötelező lenne kérés esetén biztosítani, de a munkaadók cserébe járulékkedvezményt kapnának. A kedvezmény pontos mértékét az adó- és járuléktörvények szabályoznák, de mindenképpen meghaladná a jelenlegi 11 százalékot – fejtette ki a frakcióvezető, aki a részmunkaidős foglalkoztatással kapcsolatban nagy ellenállásra számít a gazdasági szereplők részéről.
   
A KDNP képviselőcsoportjának vezetője hozzátette: a kerettörvényben, amelynek normaszövege elkészült, újradefiniálják a családok fogalmát is. A jelenlegi elképzelések szerint családnak az számítana, ha egy vagy két szülő gyermeket nevel, de van olyan elképzelés is, amely ebbe a kategóriába sorolná a gyermektelen házaspárokat is. A gyermeket vállalók nyugdíjkedvezményének lehetőségét is megteremtenék. Rögzítenék: "a generációk közötti együttműködés érdekében az állam törekszik arra, hogy a család tagjainak egymás iránti felelősségvállalása erősödjön, és elismerést nyerjen" - ismertette Harrach Péter, megjegyezve, hogy a részleteket a nyugdíj- és az adótörvény tartalmazná.
   
A kereszténydemokrata politikus hozzátette: a szóhasználatban az eddigi "terhes" kifejezést felváltaná a "várandós", a terhességi gyermekágyi segély helyett szülési juttatást szerepeltetnek az indítványban. A javaslattal a hosszú éveken át hiányzó kiszámíthatóságot, állandóságot szeretnék megteremteni a családoknak - hangsúlyozta. Jelezte, hogy az indítványról a Fidesz-frakcióval legkésőbb a pártszövetség hajdúszoboszlói kihelyezett ülésén egyeztetnek majd, megelőzendő az egyházügyi törvénynél történteket, amikor a beterjesztett javaslatban az utolsó pillanatban történtek jelentős változások a nagyobbik kormánypárt indítványára. 
A nemzeti jelképekről, ünnepekről és kitüntetésekről szóló, szintén a KDNP által kidolgozandó javaslatokat várhatóan szeptemberben-októberben terjesztik a Ház elé.
   
A kereszténydemokrata frakcióvezető a nagyszámú egyéni képviselői indítvánnyal kapcsolatban azt mondta, nem kell elvitatni a képviselők kezdeményezési jogát, ha valaki ebben aktív, az dicséretre méltó. Szerinte egyébként a jelenlegi arány a képviselői és a kormányzati javaslatok között nem fog változni. Pálffy István szolidaritási adóról tett kijelentéseiről azt mondta, hogy ez egy képviselő egyéni megnyilatkozása volt, és "nem a KDNP egyeztetett véleményét tükrözi".
   
Az természetes, hogy ha egy kereszténydemokrata, aki érzékeny a szociális kérdések iránt, a társadalmi és a gazdasági szempontok ütközésekor az előbbit erősíti - jegyezte meg Harrach Péter, aki szerint a felvetés komollyá akkor válik, ha kormányzati, illetve frakciódöntést tudhat maga mögött, ilyen pedig nincs. Harrach Péter a munka törvénykönyvével összefüggésben kiemelte: a KDNP két fontos szempontja - a gyermeket nevelő szülők és a védett korban lévők védelme - az első változat után bekerült a szövegbe. Ezt sikerként könyvelik el - mondta, hozzátéve: továbbá javaslatokat állítanak össze például a bérpótlékok ügyében.


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Csed – naptári napi alap

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Munkabér módosítása gyes alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Katás beltag

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 január
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetÉs