hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A politikusok közel fele nem fizette be a különadót

  • MTI

A Pénzcentrum.hu az adóhatóság tájékoztatására hivatkozva csütörtökön arról számolt be, hogy a 98 százalékos különadó által érintett képviselők mintegy negyven százaléka, vagyis összesen 85 politikus nem tett eleget befizetési kötelezettségének a július 31-i határidőig.

Az internetes portál úgy tudja, összesen 168 parlamenti képviselő kapott 2 millió forintnál nagyobb összegű felmentési díjat, míg további 56 olyan magánszemélynek is adót kell fizetnie akikről az adatszolgáltatatás adattartalma alapján nem lehet megállapítani, hogy országgyűlési képviselői, alpolgármesteri vagy európai parlamenti képviselői minőségükben kaptak-e különadó-köteles jövedelmet.
   
A Pénzentrum.hu összesítése szerint a különadót bevalló 139 politikus átlagosan 712 ezer forintot, azaz együttesen 99 millió forintot fizetett be az adóhatóságnak.
   
A portál által idézett legfrissebb adatok szerint eddig összesen csak 1.048 különadó-bevallás érkezett az adóhatósághoz, holott a kifizetőktől kapott adatok szerint 1.331 magánszemélynek kellett volna május 20-ig elszámolnia a különadó hatálya alá eső jövedelmével.
   
Az Országgyűlés 2011. május 9-én fogadta el a végkielégítéseket sújtó, 98 százalékos különadó új szabályait, amelynek értelmében a különadó a 2010. január 1-je után szerzett jövedelmeket sújtja. A különadó-fizetésre kötelezettek köre ekkor bővült ki a parlamenti és az európai parlamenti képviselőkkel, az alpolgármesterekkel, a főpolgármester-helyettesekkel, valamint a megyei közgyűlési alelnökökkel.
   
A törvény rögzíti: a különadó alapjának minősül a jogviszonymegszűnéssel összefüggésben pénzben kifizetett vagy bármely más formában juttatott bevételből megállapított összeg; "ide nem értve a jogviszony 2010. január 1-jét megelőző megszűnése jogellenességét megállapító bírósági határozatban megállapított összegeket, illetve a felmentési (felmondási) időnek a munkavégzési kötelezettséggel járó időszakára fizetett munkabér, illetmény összegét, továbbá a szerződéses katonák leszerelési segélyét", de ideértve a munka törvénykönyvében foglalt megállapodás szerint kikötött ellenérték címén kifizetett bevételt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink