hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Húsz napon keresztül érkezhet a reálhozam

  • MTI

Módosítani kellett a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi elszámolásokról szóló rendeletét, hogy megelőzzék a magányugdíj-pénztári reálhozamok kifizetésekor a postai tumultust.

A Napi Gazdaságnak az MNB-nél megerősítették a rendeletmódosítás tényét, miszerint a postának két nap helyett 20 nap áll rendelkezésére, hogy a 100 ezer forint alatti reálhozamokat kézbesítse.
   
A lap azt írja, hogy "a módosításra azért volt szükség, mert a reálhozamok kifizetését szabályozó kormányrendelet +elfelejtkezett+ arról, hogy a Postának a hozzá beérkező pénzeket a számlára érkezést követően két napon belül továbbítania kellene".
   
A Magyar Posta kényszerhelyzetbe került, mert fizikailag nem lenne képest 1,5-1,9 millió embernek teljesíteni a kifizetést két nap alatt.
   
A Napi Gazdaságnál a Magyar Posta Zrt.-nél azt mondták, hogy "a reálhozam-kifizetésekkel kapcsolatos egyeztetések jövő hétre várható hivatalos lezárulta után szeretnék a közvéleményt tájékoztatni a részletekről".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egészségügyi kiskönyv és kockázatelemzés

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Ellenkérelemben lévő tényállítások

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ingatlan-bérbeadás, számlázás

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább