hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Borsodban nőnek az adóbevételek

  • MTI

Túljutott a gazdasági, pénzügyi válságon Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasága, mind az export, mind a belföldi értékesítés nő, ennek köszönhetően az adóbevételek is gyarapodnak - összegezte az év első negyedének gazdasági eredményeit Olasz András, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) megyei adóigazgatóság vezetője miskolci sajtótájékoztatóján, szerdán.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a külkereskedelmi mérleg pozitív szaldója az év első negyedében 85,5 milliárd forintra rúgott, míg az előző év hasonló időszakában ez 67,5 milliárd forint volt - mondta az igazgató, hozzátéve: a megye gazdaságáról kedvező képet fest az is, hogy a cégek az év első három hónapjában 54 százalékkal többet, csaknem 19 milliárd forintot fordítottak beruházásra, mint tavaly, az első negyedévben.
   
Fejlesztésekre a legtöbbet, 10 milliárd forintot a vegyipari cégek, főleg a TVK, és a BorsodChem költött.
   
Olasz András azt is elmondta: a recesszió végére utal az is, hogy a költségeikkel tételesen elszámoló egyéni vállalkozások jövedelmezősége is javul, és nő nyereségük is. Az összes egyéni vállalkozó több, mint fele nyereséget mutatott ki bevallásában, ezek összértéke csaknem elérte a 3,5 milliárd forintot.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

USA-magyar kettős állampolgár magyar ingatlan eladása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink