hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szlovén nyugdíjreform: a parlament jóváhagyta, a népszavazáson elbukhat

  • MTI

Jóváhagyta a nyugdíjreformról szóló törvényt kedden a szlovén parlament, a reform azonban elbukhat egy valószínű népszavazáson.

A törvény értelmében mind a nők, mind a férfiak esetében fokozatosan 65 évre növelnék a nyugdíjkorhatárt. Az előbbiek esetében a jelenlegi korhatár 57 év, míg a férfiak 58 éves korukban mehetnek nyugdíjba. A reform célja elemzők szerint a költségvetési terhek enyhítése.
   
A ljubljanai parlament 49:35 arányban szavazta meg a  reformról szóló törvényt,  Borut Pahor miniszterelnök kormányának azonban nem lesz könnyű megvalósítani azt. A szakszervezetek már korábban bejelentették, hogy népszavazási kezdeményezéssel igyekeznek meghiúsítani azt. Azon a véleményen vannak ugyanis, hogy a szlovénok többsége nem elég fitt a 65 éves korig tartó munkához.
   
Az alkotmány értelmében a kormány köteles népszavazást kiírni, ha azt legkevesebb 30 parlamenti képviselő kezdeményezi, illetve ha a referendum támogatására 40 ezer állampolgár aláírása gyűlik össze. Megfigyelők mindennek kapcsán azon a véleményen vannak, hogy rendkívül nagy a népszavazás valószínűsége, mint ahogy az is, hogy az esetleges referendumon a szavazók túlnyomó többsége elutasítja a nyugdíjkorhatár felemelését.
   
A szociáldemokrata Pahor vezette koalíció a közelmúltban érzékeny veszteségeket szenvedett a helyhatósági választásokon.  Szakértők ezt azzal magyarázták, hogy a miniszterelnök a közelmúltban az  államháztartási deficit csökkentése, illetve a költségvetés  szanálása érdekében jelentős takarékossági intézkedéseket jelentett  be. Így egyebek között kilátásba helyezte, hogy befagyasztják a  nyugdíjakat, továbbá a közszolgálati alkalmazottak fizetését. A nyugdíjreform a két évvel ezelőtt hivatalba lépett koalíciós kormány egyik legfőbb célkitűzése volt.
   
A kormány több minisztere aggodalmának adott hangot a törvény esetleges elutasítása miatt. Annak a nézetnek adtak hangot, hogy a reform elvetése Szlovénia hitelminősítésének rosszabbodásához vezethet, és megnehezítheti az ország hozzáférését a nemzetközi pénzpiacokhoz.
   
Szakértők nem zárták ki annak lehetőségét sem, hogy a reform elutasítása a kormány bukását és új választások kiírását eredményezheti.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink