hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Becsukódik egy adókiskapu a befektetők előtt

  • HVG

Csökken jövőre a kamatadó, de az eddig adómentes hozamokra is kivetik. Becsukódik egy adókiskapu a befektetők és a megtakarítók előtt.

Január 1-jétől már nem lehet úgy befizetni egyszeri összegeket a 2006. szeptember 1-je előtt kötött befektetési célú életbiztosításokba, hogy a befektetés hozama adómentes legyen, ha azt – részben vagy egészben – hat évnél korábban vásárolják vissza. Adót kell fizetni olyan kamat után is, amely 2011. január 1-je után keletkezik a 2006. szeptember 1-je előtt nyitott betétszámlákon, ha azok kamatperiódusa nem határozott időtartamú. A kamatadó viszont csökken januártól, az egykulcsos jövedelemadóhoz igazodva 16 százalék lesz a jelenlegi 20 helyett.

A szigorítás biztosítók ügyfeleinek százait, akár ezreit érinti majd hátrányosan. Négy éve ugyanis nagy tömegben kötöttek a kamatadó elkerülésére olyan, tízéves lejáratú életbiztosításokat, amelyekbe egészen mostanáig úgy fizethettek be egyszeri rendkívüli összegeket, hogy azokat és hozamukat a szabályozási lyuknak köszönhetően akár már egy év múltán kamatadómentesen visszakaphatták. Az eseti díjak összegéről ugyan nem árultak el részleteket a HVG által megkérdezett társaságok, de úgy vélték, hogy a 2010-re elszámolt életbiztosítási díjbevételeket igencsak megdobhatja majd a szabályozás változása. Ügynökök serege figyelmezteti a kuncsaftokat, nehogy elfelejtsék még az idén befizetni a tervbe vett összeget, különben annak hozama után már adózniuk kell.

A cikk folytatását a HVG aktuális számában olvashatja.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlan-bérbeadás, a felújítás lelakása

Lepsényi Mária

adószakértő

Ajándékba kapott ingó dolog értékesítése

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink