hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az Ab gondolkodik, mit tegyen az adót és nyugdíjat érintő beadványokkal

  • MTI

Az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörének szűkítése komoly fejtörést okoz mindazoknak, akik a végkielégítéseket visszamenőleg sújtó különadót vagy a magán-nyugdíjpénztári befizetések "államosítását" támadnák, mert csak az emberi méltóság sérelmére hivatkozhatnak - írta keddi számában a Népszabadság, amely szerint a bírák is vizsgálják, hogy mit kezdjenek ezekkel a beadványokkal.

A lap szerint a testület át kívánja tekinteni, mit tehet a pénzügyi tárgyú - a költségvetésről, az adókról, az illetékekről, a járulékokról és a vámokról szóló - törvényekkel. Ezeket ugyanis kizárólag az emberi méltóság sérelme esetén semmisíthetik meg, és ha egy beadványban másra hivatkoznak, azzal érdemben nem foglalkozhatnak. A bíráknak ezért állást kell foglalniuk arról, mit kezdenek az e körben benyújtott, ám még nem tárgyalt indítványokkal.
   
A Népszabadság szerint kérdéses, hogy a beadványokat a beterjesztés idején, vagy a jelenleg érvényes szabályok alapján kell-e tárgyalni. Utóbbi esetén el kell utasítani őket, mert adózási kérdésekben az emberi méltóságra soha senki nem hivatkozott. A lap szerint azt is meg kell határozni, hogy milyen feladatokat ró az Ab apparátusára az új beadványok kezelése.
   
A testület tárgyalt ezekről, de a saját zsargonja szerint "problematikának" nevezett kérdéskör még várhatóan többször napirendre kerül - írta a lap.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink