hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vámosi-Nagy az adótörvények változásáról: túl a kafkai fantázián

  • dr. Marosi Andrea

Az adószabályok alakulása a mindennapok részévé vált, sajnos, a napi politika szerves eleme is. Ez utóbbit azért nevezem sajnálatosnak, mert a politikai gondolkodás természetszerűleg megelőzi a szakmait, s ez - adott esetben - igencsak furcsa végeredményhez vezet - írja Vámosi-Nagy Szabolcs az Élet és Irodalomban.

2009 a válság és a válságkezelés éve volt. Ez sok mindenre alapvető hatást gyakorolt. Válságkezelő kormány alakult, s a korábban a képviselők által meg nem értett, egyébként szükséges - értelemszerűen hátrányos - intézkedések megszülethettek. (Arról most kár lenne elmélkedni, hogy két-három évvel ezelőtt mennyivel kisebb - így kevésbé fájdalmas - lépésekkel részben megelőzhettük volna ezeket.)

Az adórendszer átalakítására ez kínálkozó alkalomnak ígérkezett. A megválasztott pénzügyminiszter korábban adószakértőként dolgozott a gazdasági életben, ezáltal e szakterület kitüntetett szerepet kapott. Lássuk, mi is történt.

Tartalmi változások

Az adórendszer már évek óta megérett a változásra. A 2009 második félévé­ben megkezdett, 2010-re kiteljesedő fő iránnyal alighanem egyetért a szakma. Az élőmunkát terhelő túlzott köz­ter­hek érdemi csökkentése aligha halo­gatható. Az a makrogazdasági és az elkeserítő államháztartási adatokból egyértelműen következett, hogy az európai szinten átlagos, a régióban viszont kiugróan magas összközteher érdemben nem csökkenthető. „Az évszázad adócsökkentése" feliratú módo­sító csomag nyilvánvalóan megtévesztő, legfeljebb az élőmunka közterheire igaz (ráadásul az évszázadnak még csak az első tizedét tapossuk), az összes közteherre nem. A nemzeti összter­mék negyven százalék körüli adócentra­li­zációja nem csökkent. (A hivatalos 0,4 százalékos csökkentés tervezete egyrészt tervezési hibahatáron belüli, másrészt - még ha be is következik - érzékelhetetlen.) Ezzel együtt fontos és érdemi lépés a munkáltatói járulékok és - bizonyos körben - az szja csök­kentése, a tételes egészségügyi hozzájárulás megszüntetése. Ezek fedezetét részben az adócsoportokon belüli emelések biztosították (a tizenegy százalékos egészségügyi hozzájárulás drasztikus emelése huszonhét százalékra, az eddig adómentes természetbeni juttatások részleges adóztatása). A keletkező hiányrés betömését az árakat terhelő adók megemelése biztosította. Az adott körülmények között eszetlenül mérsékelt áfa szintjét visszaállították, a jövedéki adó emelését a hazai államháztartási okokon felül európai előírások is alátámasztották. Az árakat terhelő adók egyébként is jobban ellenőriz­hetők, mint a jövedelem típusúak, s ez egyáltalán nem mellőzhető egy olyan adómorálú országban, mint a mienk. A rehabilitációs járulék ötszörösére emelése drasztikus ugyan, de ez indokolható az állambevételi szempont mellett a „másodlagos" funkcióval, hogy ti. a húsznál több főt foglalkoztató cégek mindezt megúszhatják, ha legalább öt százalékban csökkent munkaképességű személyeket alkalmaznak. Az élőmunka közterhének látványos csökkentése a válság idején a munkahelymegőrző képességet érdemben javítja, s ez a mostani helyzetben egyáltalán nem elhanyagolható. A későbbiekben a befektetői kedvet is javíthatja, ezáltal akár munkahelyteremtő lépésként is felfogható.

A két évre szánt különadók négy év utáni megszüntetése csak formai értelemben sikerült. Gyakorlatilag beépültek a jövedelemadókba (társasági adó, személyi jövedelemadó), s ezáltal állandósultak. Mintha más „ideiglenes" intézkedésekkel is jártunk volna már így...

A személyi jövedelemadó csökkentése a munkaviszonyosokat kedvezményezi. Az adójóváírás érdemi emelése az átlagkeresőknél komoly nettó bérnövekedést eredményez annak ellenére, hogy ez a szerencsétlen (de alkotmányos) „félszuper bruttósítás" az adókulcsokat látszólag csökkentette, ténylegesen azonban növelte. A mostani tizenhét százalékos kulcs a bruttósítás torzító hatását kiszűrve valójában 21,6 százalék (2009-ben tizennyolc százalékos volt), a második harminckét százalékos kulcs pedig ténylegesen 40,6 százalékos elvonást eredményez (a 2009-es harminchat százalék, illetve magas jövedelemnél negyven százalék helyett). Ebből az is következik, hogy aki az átlagjövedelmét nem munkaviszonyban, hanem más jövedelemben realizálja (pl. tagi jövedelemben, egyéni vállalkozói kivétben, szellemi szabadfoglalkoztatásban), annál az szja mértéke nő. Fontos és kedvező lépés, hogy az adótáblában az alsó kulcs határa az átlagjövedelem mintegy kétszeresére emelkedett, ez több magánszemélynek munkaviszonyon kívüli jövedelemnél is adócsökkentő hatású. (Az eddigi évi 1,9 milliós sávhatár ténylegesen 3 937 000 forintra, „félszuper bruttósítva" ötmillió forintra nőtt.) A nagyságrendek érzékeltetésére további adatokkal kell terhelnem a nyájas olvasót. 2008-ban a 4,5 millió adóköteles jövedelemmel elszámoló magánszemély közül mintegy 3,1 millió ember jövedelme származott tipikusan munkaviszonyból. Az szja átrendezésének nyertesei az átlagjövedelem körüli alkalmazottak, vesztesei a magas jövedelműek és a munkaviszonyon kívüliek. A magyar képviselők zseniális jövőlátását feltételezi, hogy 2011-re - ahol sem a válság hatását, sem a gazdaság, még kevésbé az államháztartás helyzetét, a magyar jövedelemstruktúrát nem ismerjük - már előre megállapították a gyakorlatilag egykulcsos adótáblát. Bár a 2005-ös tapasztalat szerint az előre meghirdetett adócsökkentésből utóbb adóemelés lesz.

A különböző modellszámítások azt mutatják, hogy a lényegében változatlan elvonás átalakításának eredményeképpen a vállalkozások adóterhei csökkennek, a lakosságé viszont emelkedik. Ezt támasztja alá a rendkívül nehezen elfogadott vagyonadó (egyes nagy értékű vagyontárgyak adójáról szóló) törvény is. Ez a parlament évről évre ellenállt a vagyoni típusú adók szerepe - véleményem szerint indokolt - növelésének. Hegyek vajúdtak, és egerek születtek, amikor a kizárólag politikai üzenetet hordozó luxusadót, majd az eléggé következetlen és eshetőleges értékalapú ingatlanadót megszavazták. Kapóra jött nekik ezekben az adónemekben az Alkotmánybíróság önmagában is ellentmondásos, nyilvánvalóan téves döntése, amely ezeket az intézkedéseket törölte. Ehhez képest nem szabad csodálkozni azon, hogy a vagyonadóról szóló törvényjavaslatot a kormánynak a kormánypárti frakciók nyomására háromszor is át kellett dolgozni, s olyan lett, amilyen. Kompromisszumokkal terhes, szakmai logikát nélkülöző, kifejezetten nehezen emészthető „mű". Állítólag mióta Lenin azt mondta a breszti béke kapcsán, hogy nem minden kompromisszum elvtelen, azóta minden elvtelenséget kompromisszumnak hívnak.

A vagyoni típusú adónak sokkal nagyobb szerepet kell játszani közteherviselésünkben, mint eddig. A házadót értelmesen értékövezetek alapján (megengedve az alkotmánybírósági döntés miatt a forgalmi érték vitatását), helyi adóként, a személyi jövedelemadóból levonhatóan és kivetéses rendszerben indokolt megoldani. Ez a mostani ingatlanadó szinte egyik elemében sem hasonlít az elfogadhatóhoz. Mégis, a törvényhozási hezitálást és azt ismerve, hogy nemakarásnak nyögés a vége, magam a szakértői kormány sikerének tartom ezt az alapjaiban fércművet. Olyan - elfogult - ellenállást tört meg, amelyet pillanatnyilag csak az Alkotmánybíróság állíthat meg a maga kiszámíthatatlan módján. (A jelenlegi ellenzék megsemmisítési ígéretéről csupán annyit, hogy elképzelhető - túlságosan mondják - a megszüntetése. Ebben az esetben azonban másfajta módon, de a vagyon adóztatását ke­zel­niük kell, amennyiben a közzétett hosszú távú gazdasági programjukhoz tartják magukat.) Ez a vagyonadó olyan, mint A tanúban a magyar na­rancs; kicsit zöld, kicsit apró, kicsit sa­vanyú, de a mienk. (Lehet, hogy nagyon savanyú!) A vagyonadónál termé­sze­tesen az épület (lakás és üdülő) adóz­tatása a lényeg. A nagy értékű személygépkocsi harmadik szintű adóz­ta­tása (gépjárműadó, cégautóadó, va­gyon­adó), nemkülönben a kb. harminc darab magánrepülő és a vízi jár­mű­vek adóztatása nyilvánvalóan pont olyan „üzenet értékű", mint az offshore-je­lenség elleni támadás olyanoktól, akik közül többen érintettek (voltak?) a jogrendszerből adódóan meglovagol­ható intézményben (az adóbevétel je­len­ték­telen lesz). A vételi illeték tíz szá­za­lék­ról négy százalékra csökkentése régi igénynek megfelelést jelent, az in­gat­lan­mobilitást mindenképp segíti.


Egyszerűsítés

A válságkezelő kormány sem mentesült attól a szokástól, hogy az egyszerű­sí­tés jelszót meghirdesse. Sokat nem ér­demes ezzel foglalkozni, mert ez a kor­mányoknál olyan, mint az embernél a lélegzés. Az élet természetes velejá­ró­ja, senki nem figyel rá. Realistaként nem hiszek az egyszerű adórendszerben. Az ősközösségi viszonyok között is bonyolultnak tűnhetett annak el­dön­té­se, hogy az elejtett állat törzse hol vég­ződik, s a leadandó comb hol kezdő­dik. A mai civilizáció összetett, bonyolult. Cizellált jogrendszer, részletekre is kiterjedő adószabályozás a fejlődés során csak bővülhet. Attól tartok, mindezek ellenére mai jogrendszerünkön van mit egyszerűsíteni; az adóztatás egészének bonyolultsága meghaladja társadalmi fejlettségünket.

Beolvadás révén megszűntek adónemek (különadók, munkaadói, munkavállalói járulék, vállalkozói járulék), sőt a kulturális járulék tényleg megszűnt „jogutód" nélkül. (A kulturális támogatást élvezők ezt nehezményezik is!) A hatást csökkenti négy új adónem (a vagyonadók) létrehozása. Az eddigi ötvennégy adónem helyett ötvenkettő adónem maradt. Ez kedvező. (Itt jegyezzük meg, hogy a válságkezelő kormány kihagyott egy történelmi pillanatot. Ha 2009 tavaszán nem sikerült kezdeményezni a teljesen elvtelen és rendszeridegen eva és ekho nevű adónemek kiiktatását, alighanem örök időkre megmaradnak. A „mulasztást" csökkentheti valamelyest az eva kulcsának emelése.) Az egyes adónemeken belül is látni ilyen tendenciákat. A társasági adó alapnövelő és -csökkentő tételei fogytak, több személyi jövedelemadó-kedvezmény megszűnt, ahogy a két évig a normál adatszolgáltatás mellett fenntartott ún. NYENYI-lapokat is örökre elmosta az idő (a törvény). Fontos egyszerűsítés a 2010-ben kezdődő, 2011-re kiteljesedő iparűzési adó beszedésének központosítása. (Egyszerűsítés az adózónak és az önkormányzatnak, bonyolítás az APEH számára.) A félszuper-bruttósítás kifejezett bonyolítás. Adott bérnél más az adóelőleg alapja és más a társadalombiztosítási járuléké. Az egyéni vállalkozók és társasági tagok „piaci viszonyoknak megfelelő" jövedelemszámítása kialakulatlan és túladminisztrált, még ha a jelenség, ami ellen fellép, érthető is.


Jogtechnika, jogbiztonság

Az adórendszer átalakításának folyamatáról viszont bizton állíthatjuk, hogy a módja: borzasztó, elképesztő. A tavaszi-nyári módosítási csomag után a pénzügyi kormányzat egyes nyilatkozatai szerint az év második felében már nem nyúlnak az adótörvényekhez, lehet a következő esztendőre nyugodtan, a szabályozók ismeretében felkészülni. A szakma tudta, hogy ez az ígéret valótlan. Már tavasszal élt az az európai áfa-döntés, amelyet a magyar áfa-törvényen át kell vezetni, és ez nyáron nem történt meg. A nyári jogalkotás is inkább hasonlított a „jogkapkodásra", az olvasó emlékezhet az akkor percenként változó kormányzati és frakció­álláspontokra, egyeztetésekre, „kompromisszumokra". Ebbe a törvénygyártási mechanizmusba sok hiba csúszott, amit a körülmények lényegében meghatároztak. (Pl. a kedvezményesen adózó természetbeni juttatások huszonöt százalékos személyi jövedelemadója mellett elfelejtették a ráeső egészségügyi hozzájárulást törölni, holott ezt nemcsak megígérték, be is akarták tartani.) Ez még rendjén is lenne. Azt azonban senki nem gondolta, hogy a „véglegesnek" aposztrofált csomagot az év második felében hatvankilenc (!) jogszabályhelyen módosítják, huszonöt jogszabályhely pedig „nem lép hatályba"! (A „nem lép hatályba" amúgy az elmúlt évek jogalkotási divata. Szinte nincs Közlöny, ahol ilyen „korrekció" ne jelenne meg.)

Elszomorító képet mutat az egyes adótörvényekkel történő törvénykezési játszadozás.

A jövedelemadóról szóló törvényt tizennégy, 2009-ben hozott törvény módosította. Még december 29-én is megjelent egy egyparagrafusos törvény! (Megnyugtatásul: 2010. január 8-án is hirdettek ki olyan törvényt, amely az szja-törvényt módosítja. Ezek a jelek az elfogadhatatlan gyakorlat folytatását ígérik.) Az áfa-törvényt 2009-ben kilenc törvény, az illetéktörvényt tizenöt, a társadalombiztosítási járulékról szóló törvényt kilenc, a számviteli törvényt nyolc, a helyi adókról szóló törvényt négy, az egyszerűsített vállalkozói adóról (eva) szóló törvényt hét, a társaságiadó-törvényt hat törvény módosította. A 2008-ban hozott, mindössze két paragrafusból álló amnesztiatörvényt 2009-ben három törvény módosította! Ehhez járul még néhány alkotmánybírósági beavatkozás (szja, art, helyi adó). A csúcsot csattanóul hagytam. Az adózás rendjéről szóló törvényt 2009 folyamán húsz (!) törvény közel háromszáz jogszabályhelyen változtatta. A világ idevágó számait nem ismerem, de ez biztos magyar rekord! Ilyen nemhogy az adóreform indulásakor (1987/88, akkor talán indokolt lett volna) vagy azóta nem fordult elő, de még a világháborús években sem. Ebből a szempontból eddig a 2005-ös esztendő volt a favorit. Az ott „elért eredményeket" a 2009-es rekord év egyszerűen lealázta!

Nyugodtan kijelenthető, hogy ez a jogalkotási technika már magát a jogbiztonságot sérti. Amikor az a kérdés, hogy adott napon milyen törvényszöveg a hatályos! Ha ezt egy mások hozzá nem értéséből élő adószakértő is kifogásolja, ott bizony baj van! (Az adószakértőnek nem érdeke az egyszerűség, mert akkor nem fordul hozzá senki. De a bonyolításnak is vannak fokozatai!)

A jogalkotás kiszámíthatatlansága komoly érdeksérelmet okoz az országnak. Ha egy nagy befektető cég luxemburgi központjában azt mondják, hogy érdeklődési körükből Magyarországot törlik, mivel ott havonta változnak az adószabályok, akkor ennél a cégnél - és ki tudja, hánynál - vesztettünk. A kiszámíthatatlanság éppúgy sújtja a már működő vállalkozásokat. Hofi naponta azt nézte az újságban, hogy ma ki lopott. Én azt nézem a Magyar Közlönyben, hogy ma melyik adótörvény szövege változott. Abszurd, irracionális! Ha ezt Franz Kafka megélhette volna, bizonyára A perhez és A kastélyhoz illő újabb művet írhatott volna. Sajnos már nem él. Holott Magyarország - ami az adójogot illeti - hozza az „alapanyagot". Igaz, olyan mértékben, hogy a kafkai fantáziát is túlhaladja.

Vámosi-Nagy Szabolcs, a cikk szerzője c. egyetemi docens, az Ernst & Young adószakértője.
A cikk eredetileg az Élet és Irodalom LIV. évfolyam/4. számában jelent meg.


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számfejtett útiköltség

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Elektronikus szolgáltatás külföldre

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Korábbi évek szabadságainak elszámolása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink