hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Újabb számlagyár, másfélmilliárdos kár

  • MTI

Újabb, jutalékért dolgozó számlagyárat leplezett le a Vám- és Pénzügyőrség (VP): egy bűnözői csoport éveken keresztül, mintegy 7,2 milliárd forint értékű fiktív számla kibocsátásával összesen 1,6 milliárd forinttal károsította meg a költségvetést.

A vámhatóság még vizsgálja, hogy a hamis bizonylatokat felhasználták-e más bűncselekmény elkövetésére, például állami támogatások jogosulatlan megszerzése érdekében - mondta Fröhlich Zsolt, a VP Központi Bűnüldözési Parancsnokságának (KBP) parancsnokhelyettese a szervezet keddi sajtótájékoztatóján .
   
A VP KBP a napokban összehangolt akció keretében nyolc helyszínen tartott házkutatást budapesti, valamint Pest megyei és Heves megyei székhelyű gazdasági társaságoknál, illetve tisztviselőik lakóhelyén - ismertette Sipos Jenő szóvivő. A nyomozás adatai szerint az egyetlen személy irányítása alatt álló, budapesti székhelyű gazdasági társaságok 2006-2009. között nem folytattak valós gazdasági tevékenységet, hanem fiktív számlákat állítottak ki megrendelésre, jutalék fejében. Az ily módon beszerzett számlákat a közel 40, többségében építőipari tevékenységet folytató társaság könyvelésébe beállította, és a vevőire áthárított áfa meg nem fizetése érdekében valótlan tartalmú adóbevallásokat nyújtott be.
   
Az ügyben a nyomozó hatóság hat magyar állampolgárt gyanúsítottként hallgatott ki különösen nagy mértékű adócsalás bűntette megalapozott gyanújával, közülük hármat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett - mondta a szóvivő. Valamennyi elkövetőt sikerült elfogni. Fröhlich Zsolt hozzátette: az 1,6 milliárd forintos adóhiányt három cég 2006-2008. közötti könyvelésének vizsgálata alapján állapították meg. Az adóhatóság bevonásával azonban valamennyi, a számlagyártásban érdekelt cég könyvelését megvizsgálják, így a számok még változhatnak. Az eddig feltárt adóhiányból 900 millió forint egy cégnél keletkezett; a 900 milliós csalással a cég kasszájából 4 milliárd forintot lehetett kivenni. A számlaforgalomból a parancsnok-helyettes szerint egyébként nem látszott, hogy mekkora ügyről van szó; döntően készpénzes számlák voltak, 1-2 százalékos jutalékok fejében - mondta.
   
A parancsnokhelyettes elmondta: a mostani nem a legnagyobb felszámolt számlagyár. A bűnözői csoport most 560-570 számlát állított ki, korábban pedig már 20 ezer számlásat is sikerült felszámolni, a számlák bruttó értéke a mostani 7,2 milliárddal szemben elérte a 32 milliárd forintot.
   
A VP által felderített ügyek több mint 90 százaléka vádemeléssel fejeződik be. A szervezet a károk megtérülése érdekében jelentős biztosítási intézkedéseket tesz - hangsúlyozta Fröhlich Zsolt. Elmondta: tavaly 20 milliárd forint - 16 százalék - volt a megtérülés, az idén ennél kevesebb. A parancsnokhelyettes szerint a lefoglalt áruk, eszközök tárolása költséges, értékesítése lassú, s az eltitkolt vagyon nem feltétlenül Magyarországon található, így feltárása nehéz és hosszadalmas, s nem mindig eredményes.
   
A parancsnokhelyettes a sikeresen lezárt ügyek közül kiemelte azt a nemrég befejeződött 238 millió forint elkövetési értékű bűncselekményt, amelynek során alapvetően távol-keleti árukat forgalmaztak úgy, hogy az áfát "elfelejtették" befizetni; az elvont adót ez esetben száz százalékban készpénzben biztosítani tudták.
   
Egy számítógép- és számítógép-alkatrész forgalmazó Heves megyei cég kapcsán 3,923 milliárd forint értékű csalás és 214 millió forint értékű adócsalás miatt nyomozott a VP; ebben az ügyben is vádemelési javaslattal élt (12 személy érintett), az ügyészség a vádiratot már be is nyújtotta.
   
Egy másik esetben ugyanazon kötőgépeket szállították országról országra, az áfát mindig visszaigényelték, illetve nem fizették meg. Az elkövetési érték itt 1,7 milliárd forint volt, a kár megtérülése érdekében jelentős értékű zárolásra került sor, a gyanúsítottak száma 13.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink