APEH-tájékoztató a bírságolási gyakorlatról: valódi kincs vagy csak elmélet?

Megosztás Tetszik

Az APEH a múlt héten közel ötvenoldalas tájékoztatót tett közzé bírságolási gyakorlatáról, hogy az adózók megismerjék a bírságok megállapítása és kiszabása során alkalmazott elveket. Vannak, akik szerint „igazi kincset” jelentetett meg az adóhivatal, pedig a tájékoztató elsősorban a jogszabályi előírásokat szedi csokorba.

Az APEH honlapján publikált tájékoztatóból kiderül: az adóhivatal szankcionálási tevékenysége során többek között adóbírságot, illetve mulasztási bírságot szabhat ki. A jogszabálysértések miatt alkalmazott szankcióknak kettős szerepük van: egyrészt anyagi hátránnyal sújtják az adózót az elkövetett jogsértésekért, másrészt a hasonló hibák, mulasztások jövőbeni elkerülését célozzák. Csakhogy az előírások ismertetése nem feltétlenül egyezik a tényleges gyakorlattal. A „mulasztási bírság” jogintézményét a törvény vezeti be és határozza meg. Az adóhatóság a bírság kiszabására csak akkor jogosult, ha azt törvény előírja. Ennek megfelelően csak meghatározott tényálláshoz kapcsolódhat.

A bírság tételeit jogszabály rögzíti, de nem mindegy, hogy a gyakorlatban is  eszerint jár-e el az adóhatóság. Íme néhány megtörtént eset: az adóhatóság egy kapcsolódó vizsgálat során megbírságolta az adózót, rögtön a tavaly kiszabható legmagasabb összeggel. A megállapítás oka az volt, hogy egy "vagyonosodási" vizsgálatnál az adózóhoz kapcsolódó társaság tagi kölcsönnel kapcsolatos iratait hiányosnak ítélte. A határozat megfellebbezése után az adóhatóság a kompromisszumot kereste.

A fellebbezés során a következő kérdésekre szerettünk volna választ kapni. Amennyiben az adóhatóság valóban mérlegel, akkor miért azonnal a legmagasabb összeget szabja ki, holott egyébként a kapcsolódó vizsgálat egyéb szabálytalanságot nem tárt fel? Amennyiben a bizonylat hiányossága miatt megbírságolják, akkor minden egyes vizsgálat során, amikor a társaságot előveszik (áfa, társasági adó stb.) újból meg fogják bírságolni? Ma is érvényes jogi alapelv, hogy egy cselekményért csak egyszer lehet büntetni. De nincsen olyan szabályozó, amely az adóhatóságot arra kötelezné, hogy  az elkülönült szervezeti egységeit (osztályok, igazgatóságok)összehangoltan működtesse. Emiatt bármikor előfordulhat a fent vázolt szituáció.

Az adóhiány megállapításához kapcsolódó mulasztási bírság nem kötelezően 50 százaléka a megállapított adóhiánynak. Mégis a köztudatban ez él, ugyanis a gyakorlatban automatikusan kiszabják. A revizorok által készített jegyzőkönyvekbe klisészerűen kerül be a mondat, hogy olyan körülményt nem tárt fel a revízió, amely a mulasztási bírság csökkentését indokolná. Jóllehet a jogszabály előírja azokat a feltételeket, amelyek alapján ezeket a körülményeket ugyanolyan alapossággal kellene vizsgálnia az adóhatóságnak, mint a megállapításait előidéző eseményeket. Ha számszaki oldalról  megnéznénk, hány esetben történt maximális bírság kiszabása, rögtön beigazolódna, hogy rutinszerű bírságolási gyakorlatot folytat az adóhatóság. Kétségtelenül örvendetes, hogy közérthető formában közzétette a jogszabály előírásait, de ez sajnos továbbra is csak elmélet.