hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az ex ABBA-s pénzt kaphat a svéd APEH-től

  • MTI

Björn Ulvaeusnak, az ABBA együttes egykori tagjának 85 millió svéd korona (több mint 2 milliárd forint) ütheti a markát a nemzeti adóhatósággal folytatott bírósági eljárást követően.



A sztár jogi tanácsadójának elmondása szerint a bíróság elfogadta a fellebbezést azzal a határozattal szemben, amely növelni kívánta az énekes adóköteles jövedelmének összegét. Ulvaeus szerződésekben állapodott meg különböző vállalatokkal az általa írt zeneszámok szerzői jogdíjainak átruházásáról, ezzel próbálva elkülöníteni azokat személyes jövedelmétől.

A svéd hatóságok szerint azonban ezek csak színlelt szerződések voltak, az énekes ugyanis továbbra is hozzáférhetett a pénzhez, és ezért kellene azt jövedelméhez írni.

Björn Ulvaeus az 1970-es, 80-as években volt a svéd popegyüttes tagja, és olyan musicalek megírásában is rész vett, mint a "Mamma Mia!", amelyből a közelmúltban film is készült.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Kameruni munkaválalló

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Ingatlanértékesítés, szja-fizetés

Lepsényi Mária

adószakértő

08-as bevallás ingatlan-bérbeadás

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink