hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Cafeteria: mit és mennyiért?

  • adozona.hu

A cafeteria rugalmas béren kívüli juttatási rendszer, melyben a munkavállalók szabadon választhatnak a munkáltató által felkínált elemek közül. A köznyelvben használt „cafeteria” elnevezés egy kávéházi étlapra utal, egészen pontosan arra, hogy a felkínált lehetőségekből a munkavállalók kedvükre válogathatnak. A béren kívüli, munkaadó által biztosított juttatások célja ugyanis, hogy a megadott keretek között az alkalmazott igényeihez igazodó lehetőségekhez jusson. Sorra vesszük miből válogathatnak és mennyiért.


Cafeteria-kalkulátor
Kattintson és számoljon: mennyi adót és járulékot takaríthat meg a béren kívüli juttatásokkal.
A feltételek minden munkavállaló esetén ugyanazok. A cafeteria rendszer elsősorban olyan juttatási elemeket tartalmaz, amelyek mind a munkavállaló, mind a munkáltató számára adó- és járulékmentesek, vagy ha mégis adó- és járulékkötelesek akkor a bérnél kedvezőbb feltételekkel adóznak - az adott évre vonatkozó törvényi szabályozás szerint.

A költségszorzó fogalma is fontos, ha a béren kívüli juttatásokról beszélünk. Ez azt mutatja meg, hogy az egyes béren kívüli juttatások költségeit figyelembe véve, mennyi a nettó hozam és a teljes ráfordítás aránya. A költségszorzó és az adott juttatásra szánt összeg szorzata határozza meg azt az összeget, amely terheli a munkavállaló keretösszegét.


- az 1,00-es költségszorzó nem tartalmaz sem adó-, sem járulékterheket.
- a 2,017-es költségszorzó: a munkáltatót terheli adó- és járulékfizetési kötelezettség.
- a 2,84-es költségszorzó: a munkavállalót, mind a munkáltatót adó- és járulékfizetési kötelezettség terheli.


Iskolakezdési támogatás
Szeptember elején talán ez a legaktuálisabb juttatási forma. Iskoláskorú, közoktatási intézményben tanuló gyermeket nevelő szülők kaphatják. Az adóév első napján érvényes havi minimálbér 30 százaléka évente egy alkalommal adható adómentesen – általában tanévkezdéskor kerül erre sor. 2008-ban legfeljebb 20 700 forint gyermekenként és szülőként. Eddig az értékhatárig 1-es költségszorzóval jár, az értékhatár feletti rész esetén azonban már 2,8404-es költségszorzóval kell számolni.

Önkéntes egészségpénztár
A juttatás az önkéntes egészségpénztárba történő munkáltatói hozzájárulás formájában valósul meg. Célja a tag részére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nem, vagy csak részben támogatott egészségügyi szolgáltatások finanszírozása. A tárgyhónap első napján érvényes havi minimálbér 30 százaléka, vagyis 2008-ban 20 700 forint lehet az adómentes munkáltatói juttatás. Az egészségpénztárból adómentesen igénybe vehető szolgáltatások tájékoztatóját az adott pénztár honlapján kell megtekinteni.

A juttatás 20 700 forint értékhatárig 1-es költségszorzóval jár, efelett 2,8404-es költségszorzó érvényes.

Üdülési csekk
A juttatások egyik legnépszerűbb formája. Az üdülési csekk a kiállítástól számított egy évig érvényes a belföldi elfogadóhelyeken. Üdülési, pihenési, kikapcsolódási, egészség-megőrzési, betegség-megelőzési, valamint szabadidősport szolgáltatásokra használhatják fel a munka, és a fesztiválozó fiatalok közül is igen sokan vásárolták ezzel jegyeiket. A juttatás adómentes – 2008-ban – 69 ezer forintig. Ezt azonban nem csak a munkavállaló kaphatja, hanem közeli hozzátartozója részére is igényelheti.

A juttatás 69 ezer forintos értékhatárig 1-es költségszorzóval jár, efelett 2,0166-os költségszorzója van. Fontos tudni azonban azt is, hogy a csekk igénylésekor a munkavállalót terheli a kezelési költség is, mely az igényelt összeg 6 százaléka.

A fel nem használt üdülési csekk annak lejárta előtt meghosszabbítható, további információk a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány honlapján.

Internethasználat
A támogatás az otthoni internet költségeket részben vagy egészben fedezi. A munkavállaló fizet elő internetre, melynek egyszeri belépési díját, havi díját a munkáltató számla alapján megtéríti. A juttatás mértéke az internet szolgáltatótól kapott számlán szereplő internet használattal kapcsolatos költségek. A juttatás 1-es költségszorzóval jár.

Utazási bérlet
A munkába járáshoz helyi utazási bérletet is kaphat a munkavállaló, aki a munkáltató nevére kiállított számla alapján kérheti költsége megtérítését. A juttatás mértékének maximuma az érvényes helyi bérletszelvény (havi, illetve éves) ára. A juttatás 1-es költségszorzóval jár.

Sport
Igénybe vehető a munkavállalók aktív mozgását elősegítő sportpályák, klubok, edzőtermek, fittnes-centrumok belépőinek és bérleteinek finanszírozására. Amennyiben egészségpénztári keretből veszi igénybe a dolgozó a szolgáltatást (pl.: uszodabérlet), akkor a munkavállalóval egy háztartásban élő közeli hozzátartozók részére is igényelhető. A juttatás 2,8404-es költségszorzóval jár.

Ajándékutalvány vagy Hungary Card
Ajándékutalvány a havi minimálbér 10 százalékának megfelelő értékben igényelhető, évente egy alkalommal adómentesen – ez idén 6900 forint. Ajándékutalvány a munkavállalóval egy háztartásban élő közeli hozzátartozók részére is igényelhető. Egyes költségszorzóval jár, azonban igénylésekor kb 6 százalékos kezelési költség terheli a munkavállalót.

A saját részére évente egyszer igényelhető ajándékutalvány helyett a munkavállaló Hungary Card-ot is igényelhet a keretösszegből. A Magyar Turizmus Kártyát kétféle módon lehet használni. Vannak olyan kedvezmények, amelyeket egyszerűen a kártya felmutatásával kaphatunk meg, míg más esetekben a kártya mellett található szelvényfüzet megfelelő értékszelvényének leadása szükséges az olcsóbb, vagy ingyenes szolgáltatás igénybevételéhez. A kártya 6540 forintért igényelhető. A juttatás 1-es költségszorzóval jár, és nincs kezelési költsége.

Kultúra - utalvány
A juttatás a dolgozó és családtagjai részére művelődési intézményi szolgáltatás igénybevételére alkalmas, pl.: könyvtári, levéltári szolgáltatás, múzeumi szolgáltatás, előadóművészet, filmvetítés, állat-, növénykert, védett természeti érték bemutatása, közművelődési intézmény által nyújtott felnőtt- és egyéb oktatás.

Felső korlát nélkül adómentesen igényelhető, ám a rendelkezésre álló cafeteria keretösszeget nem haladhatja meg, 1-es költségszorzóval jár.

Iskolarendszerű képzés támogatása
A munkáltató adómentesen támogathatja a munkavállaló iskolai rendszerű képzésének költségeit, amennyiben az a munkáltató tevékenységével összefüggő, a munkakör betöltéséhez szükséges ismeret megszerzését szolgálja (szakirányú képzés). A juttatási keret akár teljes összege is felhasználható képzés céljára.

Ruha
Igénybe vehető felsőruházati, lábbeli és kiegészítő ruházati termékek (például.: sál, kendő, táska) megvásárlásához. Felhasználásának korlátját jelenti, hogy csak a munkavállaló nemének megfelelő ruházkodási és ruházati termékre vonatkozó számla elszámolására van lehetőség. A juttatás 2,0166-os költségszorzóval jár.

Tanfolyam, szakkönyv
A juttatás igénybe vehető szakkönyv, számítástechnikai eszköz megvásárlásához, valamint képzések, tanfolyamok, nyelvtanfolyamok díjaihoz.  A juttatás 2,0166-os költségszorzóval jár.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Nyugdíjas munkavállaló tovább foglalkoztatás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

SZÉP-kártya-juttatás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Egyéb egészségügyi tevékenység áfabesorolása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 június
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close