hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lízingügyletek és az áfa: hiányos az APEH állásfoglalása?

  • adozona.hu

Több, az új áfa-törvény alapján korábban nem egyértelműen eldönthető kérdésben világos álláspontot határoz meg a Pénzügyminisztérium és az APEH nemrég kiadott hiánypótló, a lízingügyletek áfa-vonatkozásait tisztázó állásfoglalása. Miközben a lízingügyletekre vonatkozó szabályok mellett számos, az új jogszabály értelmezésére irányuló elvi jellegű megállapítás is levezethető belőle, az állásfoglalás mégsem tér ki egyes fontos adózási kérdésekre.

Ilyenek például a lízingügyletek megszűnése, illetve a lízingszerződések átruházása kapcsán felmerülő adózási teendők is - e kérdésekben a Deloitte és a Lízingszövetség közös kezdeményezésének megfelelően várhatóan új állásfoglalás fog születni. Veszprémi István, a Deloitte adótanácsadási üzletágának partnere szerint az említett állásfoglalás röviden áttekinti a lízingügyletekre - mint atipikus szerződésekre - vonatkozó hatályos magyar szabályozást és a kialakult gyakorlatot, miközben rendkívül előremutató módon a pénzügyi lízing mellett az operatív lízing kérdéseivel is foglalkozik. Az adóhatóság vizsgálatának kiindulópontja az volt, hogy mivel a lízing nevesítetten nem szerepel az áfa-törvényben, az ügyletek megítélése minden esetben attól függ, hogy mit valósítanak meg tartalmukban - tette hozzá Veszprémi.

A pénzügyi lízingügyletek kezelése 

A Deloitte szakértője kiemelte, áfalevonási jog nélküli adómentességet élvez a pénzügyi lízing azon részszolgáltatása, amely tartalmában a hitel- és pénzkölcsön jogviszonyhoz hasonló. Legalábbis abban az esetben, ha a hitelügylet egyértelműen elkülöníthető az alapügylettől. Ehhez azonban több feltételnek kell egyszerre teljesülnie: a feleknek az alap- és hitelügylet ellenértékéről az ügylet megkötésekor külön-külön meg kell állapodniuk, a hitelügyletekről történt megállapodásokban rögzíteniük kell a kamatlábat, és elkülönülten kell elszámolniuk a két ügylet, vagyis az alap- és hitelügylet ellenértékét is. 

A zárt végű pénzügyi lízingügyletek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a teljesítés időpontjának az új áfa-törvényben is a birtokbaadás időpontja minősül, vagyis a lízingbeadó forgalmi adó fizetési kötelezettsége a korábbi szabályozáshoz hasonlóan továbbra is a birtokba adáskor áll be, a teljes tőkerész vonatkozásában. Erről természetesen számlát kell kiállítani, azonban a későbbiekben fizetendő lízingdíjakat általános forgalmi adó már nem terheli - mondta el a szakértő. 

Az adó alapja a zárt végű pénzügyi lízing esetén főszabályként a pénzben kifejezett ellenérték, amit a jogosult kap, illetve kapnia kell a termék beszerzőjétől, vagy harmadik személytől. Ugyanakkor az elszámolási kötelezettség alá vett összegek, így tehát a lízingbevevő helyett fizetett regisztrációs adó, illetve a lízingbevevő által kötött biztosítási szerződés alapján a lízingbeadó által fizetett biztosítási díj sem számítanak bele az adóalapba. Veszprémi István hozzátette: a zárt végű pénzügyi lízingügyleteknél a járulékos költségek esetében mérlegelni kell, hogy azok az alapügylet, vagy pedig az adómentes hitelezési ügylet adóalapjába épülnek-e be. Erre a hatósági állásfoglalás csupán rendezőelveket nyújt, amelyek értelmében a lízing tárgyára vonatkozó költségek, például a lízing tárgyát terhelő környezetvédelmi termékdíj, a vám, a vagyonszerzési illeték, továbbá például az üzemenyagkártya költségei, a tárolási díj, vagy éppen az autópályamatrica ellenértéke is a termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás adóalapjának részét képezik. 

Az ügyletek kapcsán megjelent hatósági tájékoztató részletesen elemzi a biztosítási díj és az ügynöki jutalék kezelését is - emelte ki Veszprémi. Az áfa-rendszerben a biztosítási díj kezelése annak fizetési címétől és módjától függ, beépülhet tehát akár az alap-, akár a hitelügylet adóalapjába is, illetve akár önálló ügyletnek is minősülhet. Az ügynöki jutalék esetében elsődleges elhatároló szempont ugyanakkor, hogy az ügynök csupán hitelnyújtási szolgáltatást közvetít - és ez esetben a hitelközvetítés adómentes - vagy egyben magát a terméket is értékesíti. Ez utóbbi eset további vizsgálatot igényel - hívta fel a figyelmet Veszprémi István. Ha ugyanis a termékértékesítés és hitelközvetítés időpontja megegyezik, úgy a hitelközvetítés a termékértékesítéshez kapcsolódó járulékos költségként jelentkezik, és ezáltal annak adóalapjába tartozik, miközben a hozzá kapcsolódó áfa levonható a lízingbeadó részéről. Amennyiben viszont a közvetítés és a termékértékesítés időpontja elválik egymástól, a hitelnyújtás közvetítése már önálló szolgáltatásként értelmezendő, és ezáltal adómentes. 

Nyílt végű pénzügyi lízing esetén szolgáltatásnyújtásnak tekintendő mind az alapügylet, mind pedig a hozzá kapcsolódó pénzügyi szolgáltatás. A hatályos áfa-törvény alapján a nyílt végű lízing bérbeadásnak minősül, így az adófizetési kötelezettség az egyes részkifizetések esedékességekor áll fenn, és a lízingdíj részletek megfizetéséről minden esetben számlát kell kiállítani, melyben a lízingdíjat kamat-és tőkerészre kell megbontani - hangsúlyozta a Deloitte adópartnere. 

Operatív lízingügyletek
 
Kelemen László, a Deloitte Adótanácsadási üzletágának menedzsere elmondta: operatív lízing esetén a pénzügyi lízingre érvényes szabályokat némi eltéréssel kell alkalmazni, hiszen ezekben az esetben nincs olyan pénzügyi jellegű ügylet, amely adómentességet élvezne. Az operatív lízing keretében nyújtott szolgáltatás tehát teljes egészében áfa-köteles ügylet, feltéve, hogy az adott lízingtárgy bérbeadása áfa-köteles – hívta fel a figyelmet a szakértő. Az adófizetési kötelezettség teljesítése egyébként itt is a nyílt végű lízinghez hasonló módon állapítható meg. A járulékos szolgáltatások ez esetben a bérlet adóalapjába épülnek be, így a bérlet adójogi megítélése tekinthető irányadóként. Az elszámolási kötelezettséggel átvett összegek, illetve az operatív lízingügylet során felmerülő olyan költségek, amelyek a lízingbe-, vagy bérbeadónál, illetve a lízingbe-, vagy bérbevevő nevében és javára merültek fel, az operatív lízingügyletek esetén sem számítanak bele az adó alapjába. 

A lízingtárgy beszerzéséhez kapcsolódó adólevonási jog 

A lízingügyletekkel összefüggésben felmerülő, személygépkocsikhoz és lakóingatlanokhoz kapcsolódó tételes levonási tiltásokról, illetve az azok alóli kivételeket rendező szabályokról is részletesen rendelkezik a nemrég kiadott hatósági tájékoztató. Az e termékeket terhelő, előzetesen felszámított adó akkor vonható le, ha a termék továbbértékesítési célt szolgál, illetve ha az adóalany azt igazoltan egészben, vagy legalábbis túlnyomó részben úgy hasznosítja, hogy bérbe adja. Annak igazolása tehát, hogy a személygépkocsi, valamint a lakóingatlan hasznosítása túlnyomó részben adóköteles bérbeadás keretében történik, mindenképpen elkülönített nyilvántartás alkalmazását igényli az adóalanytól.
A Deloitte szakértője figyelmeztet: 

E szabályok értelmében a személygépkocsi vagy a lakóingatlan pénzügyi lízingbe adásakor, illetve bérbeadásakor a lízingbeadó az előzetesen felszámított adót levonhatja. Kelemen László kiemelte, az adólevonási joggal összefüggésben a PM és APEH közös tájékoztatása külön is rendelkezik arról, hogy a lízingcégeket terhelő, tételesen el nem különíthető költségeket - az áfa-törvény előzetesen felszámított adó levonására vonatkozó rendelkezései szerint - arányosan le lehet vonni. Ez vonatkozik például a közüzemi és adminisztratív költségekre is, amelyek az adóköteles és az adómentes tevékenység érdekét is szolgálják, ugyanakkor nem köthetők közvetlenül egyik típusú résztevékenységhez sem. 

Veszprémi szerint a PM és APEH közös állásfoglalása, bár számos nagy horderejű kérdést egyértelműen rendez, és így a piaci szereplőknek vélhetően rendkívül hasznos lesz, sajnos nem tér ki a lízingügyletek megszűnésével vagy a lízingszerződések átruházásával kapcsolatos adózási kérdésekre. Ebben a kérdésben a Deloitte és a Lízingszövetség közös kezdeményezésének megfelelően várhatóan új állásfoglalás fog születni - emelte ki.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Letiltás további kamat számítása

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Méhész őstermelő

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Órabéres dolgozók ünnepnapi távolléti díja

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink