hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az APEH levelet küld és várja a bevallásokat

  • MTI

Az APEH több mint 100 ezer magánszemélyt tudott beazonosítani a 134 ezerből, akiknek természetes azonosító adatait az OEP február 18-án átadta az adóhivatalnak, mert az OEP szerint nem rendelkeztek biztosítási jogviszonnyal. Az adóhatóság arról is tájékoztatott, hogy az idénre várt szja-bevallások több mint 50 százaléka már beérkezett.


A beazonosítottak közül mintegy 20 ezer személy jogviszonya tisztázódott. Az állami adóhatóság e héten megkezdi az értesítőlevelek kiküldését azon mintegy 80 ezer magánszemélynek, akik az APEH nyilvántartása alapján nem biztosítottak, illetve annak a 34 ezer személynek, akik az APEH nyilvántartásában nem szerepelnek (nem rendelkeznek adóazonosító jellel). Értesítőlevelet kap közel 4 ezer foglalkoztató is, mert összesen mintegy 5 ezer fő esetében elmulasztották bejelentési kötelezettségüket - hangozott el az APEH sajtótájékoztatóján.

A főosztályvezető elmondta: az azonosított körből mintegy 10 ezer személynek élő biztosítása van vagy egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett; mintegy 5 ezer személy esetében a munkáltató bejelentési kötelezettségének elmulasztását tárta fel az APEH, így a munkáltatót szólítják fel kötelezettsége teljesítésére; mintegy 5 ezren egyéb biztosítottak vagy nincs biztosítási kötelezettségük (az illető elhunyt, külföldre távozott, nyugdíjas, ápolási díjban részesül vagy nappali tagozatos hallgató), esetükben nincs teendő, adataikat az APEH továbbítja az OEP-nek.

Azok, akik az adóhatóság nyilvántartása szerint nem biztosítottak, értesítőlevelet kapnak, s a levélhez mellékelt "adateltérési nyilatkozat" kitöltésével nyilatkozniuk kell arról, hogy mely munkáltatónál, milyen jogviszonyban dolgoznak. Azoknak, akiket az APEH nem tudott beazonosítani, közölniük kell, hogy rendelkeznek-e adóazonosító jellel. Ha nem, az APEH a visszaküldött adatok alapján megképezi számukra az adóazonosító jelet és kiállítja az adóigazolványt.

Ha nincs adóazonosító jel, az értesítőlevél pedig "címzett ismeretlen" vagy "elköltözött" jelzéssel érkezik vissza, a TAJ-számot tartalmazó hatósági igazolvány visszavonására lehet számítani. Ha pedig a címzett a felhívás átvételét megtagadja, esetleg "nem kereste" jelzéssel érkezik vissza az irat, APEH-vizsgálat következik.

Amennyiben a bejelentést a magánszemély, illetve a foglalkoztató az APEH felszólítását követően (a levél kézhezvételétől számított 8 napon belül) sem pótolja, a járulékfizetési kötelezettséget az ellenőrzési szakterület utólagos adómegállapítás keretében vizsgálja meg.

Az adóhatóság mérlegelési körébe tartozik, hogy milyen típusú bejelentési kötelezettség elmulasztását mikor, milyen mértékben szankcionálja. Az APEH természetesen valamilyen módon minden mulasztást megtorol - mondta Polgár Péter elnökhelyettes. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint a bírság maximuma magánszemélyek esetén 200 ezer, a cégeknél 500 ezer forint, a döntés mindig egyedi mérlegeléssel születik meg - derült ki.

Május 5-éig közel 1,752 millió darab szja bevallást regisztrált az adóhatóság, mintegy 20 ezerrel többet, mint tavaly május elejéig - jelentette be Polgár Péter, az APEH elnökhelyettese. Ez az idei évre várt 3,3 millió szja bevallás több mint 50 százaléka.

Az elnökhelyettes kiemelte: jelentősen emelkedett azoknak a száma, akik bevallásuk elkészítéséhez az APEH honlapjáról letöltött programot használták. Mint elmondta, a tavalyi 23 százalékról 27 százalékra nőtt azok aránya, akik elektronikusan küldték be bevallásukat, az internetes kitöltővel, de papíron elküldöttek aránya pedig 48-ról 51 százalékra emelkedett. A papír formátumú bevallások részaránya a tavalyi 29 százalékkal szemben 23 százalék.

Az szja bevallásokat legkésőbb május 20-áig kell benyújtaniuk azon magánszemélyeknek, akiknek kifizetőtől, munkáltatótól származó adóköteles jövedelmük volt, s nem kértek adóhatósági vagy munkáltatói adómegállapítást, az adószámmal rendelkező, áfa fizetésére nem kötelezett magánszemélyeknek, továbbá az őstermelőknek.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink