hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Milliárdos adócsalást és pénzmosást derítettek fel a vámosok

  • MTI

Alig egy év alatt több milliárd forintot mosott tisztára egy bűnözői csoport, amely adót is csalt külföldi állampolgárok neve alatt futó társaságok nevében; hat ember előzetes letartóztatásba került – számolt be a csaknem fél évig tartott nyomozás adatairól a vámőrség.

Egy budapesti jogtanácsosi iroda vezetője anyagi ellenszolgáltatásért román állampolgárok nevében 3-4 fővárosi, általa fenntartott üres irodába gazdasági társaságokat alapított és jelentett be az adó megfizetésének megkerülése érdekében, illetve jelentős adótartozással rendelkező cégeket íratott a cégek nevére egy bűnözői csoport kérésére – mondta Kanta Tünde ezredes. 

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) bűnügyi igazgatója hozzátette: a gyanúsítottak szlovák, német, holland, osztrák és lengyel nagykereskedőktől származó számítástechnikai termékeket és eszközöket a fiktív vállalkozások nevében szállították az országba, az áru értékét a valós tevékenységeket nem végző cégek bankszámlájára utalták, s ezek a pénzek végül az elkövetőkhöz kerültek. A gyanúsítottak mintegy hatmilliárd forint értékben értékesítettek Magyarországon számítástechnikai termékeket, és mintegy másfél milliárd forintnyi áfát nem fizettek meg. 

A vámosok egyszerre 22 helyszínen tartottak házkutatást, hat gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett. Kanta Tünde tájékoztatása szerint eddig mintegy 10 millió forint értékben foglaltak le eszközöket, a cégek bankszámláit is zároltatták, de további gyanúsítottakra is fény derülhet. 

Nagy János altábornagy, a VPOP országos parancsnoka a sajtótájékoztatón megjegyezte, tavaly december 15-én, a rendőrség és a határőrség integrációjakor a pénzmosás elleni nyomozás a vámőrséghez került, és erre egy külön osztályt hoztak létre. Akkor 899 folyamatban lévő ügyet vettek át, és ehhez további 87 ügy érkezett, a három hónap alatt összesen 2500 bejelentést kellett feldolgozniuk - tette hozzá. 

A bűnügyi főigazgató közlése szerint a hozzájuk hetente beértkező gyanús pénzmozgásról szóló jelentések nagy része legális tranzakció. Hozzáfűzte, hogy nemcsak a költségvetést érő károk miatt figyelik és jelentik bankok, intézmények a nagyobb vagy gyanús pénzmozgásokat, hanem azért is, mert ez a terrorizmus ellen folytatott nemzetközi harc része is. 

Kanta Tünde bűnügyi főigazgató tájékoztatása szerint 13 nagyobb horderejű folyamatban lévő nyomozási ügyet vettek át a rendőrségtől, eddig saját forrásból hat ügyet derítettek fel, és ezekben az ügyekben mintegy 35 milliárd forintos kárra derült fény.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink